2012. október 23., kedd

'56-os megemlékezés, Nagykáta

A világhírű írónő Claire Kenneth (Kölcsey Kende Klára) alábbi versét 1957-ben írta, az októberi szabadságharc első évfordulóján, a legifjabb hőseink emlékére:



 
Anyu, tüntetni megyek!

Tegnap még, selymes szőke hajad
Simogatta szelíd anyai kéz…
Ma fegyverrel a kezedben
A barikádra mész…
Tegnap még féltél az iskolában,
Hogy a leckét nem tudod jól…
Ma? Orosz túlerővel szemben
A géppisztolyod szól…
Csak tizennégy éves voltál
Vézna, kékszemű gyerek,
Bekiáltottál a konyhába:
Anyu, most tüntetni megyek!!!
Olcsó mackóruhát viseltél,
Megtalpalt iskolacipőt.
Emléked azóta már
Csodás legendává nőtt…
Mert soha, soha a világon
Még nem harcolt ilyen sereg,
Halált megvető bátorsággal
Ennyi gyerek, magyar gyerek!
Szemben az orosz tankokkal
Mely mint dübörgő halál
Pillanatonként százakat
Irgalmatlanul lekaszál!
Drága kis testeken gázol
Páncélszörnyek hernyótalpa
Szovjet tankokra vér tapad
És ott feküsztök halva. Halva!
Megölték a gyerekeinket
A hősöket, mert szembeszálltak…
Bolsevista bitangok hada
Nemzetgyilkossá váltak!
Ezt a vért nem mossa le
Évezredek itélőszéke
És egy napon fegyvert ragad
A világnak minden népe!
Példát vesz Rólad kisfiú,
Te vézna iskolásgyerek,
Aki beszóltál a konyhába:
Anyu, most tüntetni megyek!!!

1957






Tüzércsapatunk az idén kiállított két "56-os szabadságharcost" is, feladatuk a Nagykáta város zászlajának védelme volt. Többiek a megszokott tevékenységet végezték, a koszorúk elhelyezésénél voltak közreműködök.

A megemlékezésről további képek láthatók - neveikre kattintva - Marton László, és Teréki Krisztián fényképezőgépéből.



2012. október 4., csütörtök

2012 október 4-8. Szentegyháza, Erdély

        Sándor Péter h.ő.huszár őrnagy ki a Szentegyházi Huszár Alapítvány elnöke, ebben az évben is, szíves invitálással volt felénk, várta csapatunkat a Székelyföldi Őszi Hadjáratra.
Örömmel éltünk a meghívással, hisz - 2006 óta egy év kihagyással - szinte már hazajárunk Tündérországba. Régi kedves barátaink ropogtatták meg csontjainkat találkozásunkkor, huszár öleléssel. Könnyű volt a fájdalmat elviselni, hisz azonnal enyhítettük is a Hargita könnye nevű gyógyírrel, mellyel belül kell a fájó tagokat öblögetni. Nem is gondoltuk mire jó még ez a hálás nedű, mert bíz' jól jött a toborzó úton is, a 34 km-es szekeres zötykölődés alatt. Merthogy lovaink nem lévén, szekerekre pattantunk.
         A három napos vigasságban elfelejtettük búnkat, bánatunkat, átéltük milyenek lehettek egykoron őseink toborzó mulatérozásai, hogyan dobogott szívük az az ősi magyar földön.
         Hálásak vagyunk, hogy ott lehettünk, ha Szent Borbála megsegít bennünket, jövőre is bejárjuk Tündérkertet és fejet hajtunk a Hargitán.

                                                                                                           Káplár György


Még több kép ITT