2015 Karácsony

Díszőrség, Szentistván

Amíg meghívást nem kapott csapatunk ebből a szép, gondozott településről, bevallhatjuk még azt sem tudtuk merre van a szép nevű Szentistván. Mikor kiderült a polgármester asszony telefonos megkereséséből, hogy az bizony Matyóföldön van, számunkra érdekesebbé vált a dolog. Mert ha Matyóföld, akkor a csodaszép népi viselet képe pattan be a név mellé.
  

Szentistvánon, az I világháborúban a faluból besorozott és a nagy világégés harcaiban életüket vesztett katonák emlékére 1934-ben állított emlékmű újult meg, avatták és szentelték újra. A hősök neve itt kőbe van vésve, de a földi maradványaikat valahol idegen földben marcangolja még az idő is.
  

Csapatunk a díszőrség feladatát vállalta magára.
  

Köszönjük Szentistván lakóinak, a figyelmet, kedvességet, amit ránk árasztottak. Jó volt Matyóföldön lenni!

Csatabemutató, Komárom - Monostori-erőd

    Komáromban a Monostori Erődbe szervezett kétnapos rendezvényen csapatunk két tagja vett részt Lengyel Légiós bajtársakkal kiegészülve II. Világháborús Magyar Királyi tüzér, illetve gyors fegyvernemi egyenruhában.

 Előzetes egyeztetés alapján, pénteken az esti órákban légiós bajtársaink raktáránál találkoztunk, ahol átrakodtunk az ő autójukba és 8 órakor indultunk a rendezvényre. Bő két órás utazás után elértük úti célunkat, a Monostori Erődöt. A főkapunál a dolgukat szakszerűen végző őrség várt, akik ellenőriztek is minket. Miután mindent rendben találtak tovább engedték kis csapatunkat. Ezt követően a rendezvény főszervezőjénél, Udovecz Hagyományőrző Ezredes Úrnál jelentkeztünk, hogy megérkeztünk, majd elfoglaltuk a szállásunkat. A következő napirendi pont a vacsora volt, amit már ismerős arcok között fogyaszthattunk el. Ez után a Military Fesztiválon megismert bajtársakkal kiegészülve immáron hatan elindultunk körbejárni az erődöt. Ekkor fél tizenkettőt ütött már az óra, korom sötét volt. Bolyongásunk során lövéseket hallottunk a főkapuval ellenkező irányból, amit nem tudtunk mire vélni. A 6 fős raj felderítésbe kezdett és sikeresen kiiktatta a szovjetek kis csoportját. Magán akciónk után visszatértünk a kapuban strázsáló bakákhoz, akikkel megbeszéltük az éjszakai őrség további menetét. A hajnali 4 órától 6 óráig tartó őrséget mi adtuk.

    Reggel 8 órakor ébresztő volt, megreggeliztünk, felszerelvényeztünk és megindultunk az eligazítás helyszínére. Ezt követően a délelőtti órákban gyakorlatozások folytak kisebb-nagyobb pihenőkkel. A szombati hadi bemutató délután 3 órakor kezdődött, amit a német csapatok bevonulása jelzett. A németek felderítést indítottak, hogy kiderítsék, mekkora orosz haderő tartózkodik a környező dombok mögött. A felderítéssel párhuzamosan megérkezett egy magyar biciklis raj, akik a németekkel együtt vertek tábort. Ezt követően a gyalogos csapatok is elfoglalták harcálláspontjaikat, kis idő múlva szovjet felderítő csapat tűnt fel a láthatáron. Heves tűzharc bontakozott ki. Megjelent egy SU-76-os szovjet páncélvadász is, amit egy (Jagdpanzer) Hetzer mozgásképtelenné tett, a kezelő személyzet kénytelen volt elhagyni a füstölő roncsot. A német csapatokkal kiegészülve együttes erővel szorítottuk vissza a dombok mögé az előretörő vörös katonákat. Másfél óra tűzharc után sikerrel jártunk.

 A vacsora után indulnunk kellett haza, de előtte még megmásztuk a német páncélvadászt. Nagy Borbála megörökítette ezt a pillanatot. Rengeteg fotót készített rólunk ott tartózkodásunk alatt, amiért rendkívül hálásak vagyunk neki.

    Köszönjük a szervezőknek, hogy részt vehettünk ezen a csodálatos rendezvényen.

   Tinka Ádám kat. hő. őrv.

Pákozdi csata, Pákozd

   Már kora délelőtt megérkeztünk a pákozdi Mészeg-hegyre. Az átázott talajon, csak pörgött-pörgött az első kerék, nyögött a motor is. Nem véletlen, hisz az ágyú nagy súlyát tudta maga mögött. Végül, csak felnyüstöltük a helyére a löveget s a csövét beállítottuk a majdan megjelenő ellenség irányába.

  Aztán nekiláttunk a nagy semmittevésnek, ugyanis esett az eső. Na nem olyan vészesen, de éppen annyira, hogy ne merészkedjen ki akinek nem muszáj. Egy-két lődörgő átment a leendő csatamezőn, amúgy csak az eső kaparászott az autó tetején. Végül az eső is elunta magát, alábbhagyott. Nosza, úgyis lassan itt az ideje az evésnek. Nézzünk utána hol osztják a menázsit!

   Felcsúszkálva a hegyre, egy vargabetű után ráakadtunk az ételosztó sátorra. A sor nem nagy volt, gyorsan fogyott előttünk a létszám. A hátunk mögé amerikai katonák álltak be, nem lelkesedtem értük. Egyszer szovjet, egyszer amerikai, mindig kell itt idegen katonának lenni? A gulyás elég meleg, elég sós. Telt hassal még az esős időben is vidámabb a hadfi.

   A hadijáték ideje lassan idekúszott. A csöpögősre simuló időt már jobban viselve nekikezdtünk a hadijátéknak, a pákozdi győzelem emlékére. Dörögtek az ágyúk, vágtáztak a huszárok, a gyalogosok fergetegesen rohamoztak.

   Mivel már jóval előbbre megbeszéltük, megint a magyar csapatok győzelmével ért véget a pákozdi csata 167. évfordulója, követve a történelmi hűséget.

I. Tápiófesztivál Nagykátán

 A rendezvény teljesen új, ilyen még nem volt a városunk történetében. A fesztivál egyik mozzanata a szüreti felvonulás, végeláthatatlan kocsisor, lovasokkal tarkítva. Nem csak nagykátai, hanem környékbeli résztvevőkkel.
   A piactér teljesen megtelt, kiállítókkal, termékeiket bemutató mesterekkel, kézművesekkel, kitelepült üzletekkel, kik a saját termékeiket mutatták be. És még felsorolni is sok lenne azt a rengeteg portékát, ami a különböző standokon megjelent. De még nem is említettem a veterán autók tömegét, a vadászkiállítást. Tény, hogy nagy volt a forgatag mind a két napon, ráadásul a szombat még főzőversennyel is tarkítva. A színpadon egymást váltották a jobbnál jobb együttesek, a szebbnél szebb műsoraikkal.
   Tüzércsapatunknak is volt némi dolga! Szombaton Czerván György országgyűlési képviselőnk nyitotta meg a rendezvényt az ágyunk hangjával.
   Vasárnap, kisebb hadi bemutatóval szórakoztatta a csapatunk a fesztivál látogatóit.

2015. szeptember 3-7. Olaszország

1 nap. Majdnem az egész napunk utazással telik el, ha Olaszországba utazunk, hiszen a megteendő távolság 800 km körül van. De ezen az utunkon barátunk Giacomo Framarin, már kora estére programot szervezett nekünk, ezek alapján már a cél előtt úgy 70 km-re megálltunk Cittadella városában. Egy 1966-ban megjelenő Itália útikönyv azt írja erről a városról: "Cittadella bájosan álmodó városka". A középkori hangulatot árasztó óvárost 14-16 m magas és 2 méter vastagságú téglafal óvja, körbe helyreállított vizesárokkal. A városi sétán kívül, a programunk egy csodásan szép és emellett picike, négy sor páhollyal körbevett színházteremben volt, ahol velencei nyelven énekeltek a művészek. Igazi élmény volt ilyen környezetben velencei dalokat hallani.
( Errefelé azt mondják az emberek, ők nem olaszok, hanem velenceiek.)

                             Cittadella várfala                                       Jobbra a vár, kőrben a várárok

2.nap. Magashegyi túrára indultunk. Előtte autóztunk legalább egy órát, majd a szűk és hajtűkanyaros út után megérkeztünk a kiindulópontra. Az autó maradt és mi nekilódultunk az előttünk lévő jól kicsipkézett hegynek. Az út amelyre lépünk az I. világháború alatt épült hadiútnak, ember és hadianyag jutott el ezen az olasz állásokba. Több ember ment ezen előre, mint hátra. Akik nem jöttek vissza azokat szétmarcangolta a gránát, eltemette a sziklaomlás, vagy a bajtársai egy mélyedésbe húzva pár sziklát dobtak rá, ha volt idejük. Előttünk volt kb. 8 km hegyi út, mely a háború alatt fúrt 52 alagúton vitt keresztül, közben 870 méter szintkülönbséget kellett leküzdenünk a térkép szerint. Az alagutak legtöbbjében megdermedt a sötétség, ijedt fényű lámpáink nem sokat értek. A szerencsének volt köszönhető, hogy senki nem mérte össze koponyájának keménységét, az amúgy sem magas plafonba bedomborodó sziklákon. Mindig csak föl - föl, síknak szinte sohasem, zihált a tüdő, feszült a lábikra. De a panoráma! Az feledhetetlen volt. A hatalmas távolságok, a gyönyörű völgyek, a szépen kicsipkézett égnek ágaskodó sziklaormok. Egyszóval, én nem értek egyet Petőfi Sándorral.
   Az 52. alagút után csoportkép, igazolandó hogy mindannyian megérkeztünk. Ebéd a turistaszállóban. Vissza egy másik úton indultunk, az nagyjából 12-14 km lehetett. Kevesebb csodával, de biztonságosabb terepen, állandóan lejmenetben.

                              A hadi út kezdete                                          A magas hegyek fensége

                                Ablak az alagúton                                                 A hadi út vége

3.nap.  A Pasubio hegyén megemlékezésen vettünk részt az alpinik (hegyivadászok) rendezésében. 2035 m magasságban, a katonatemető - mely rendbetételében kivettük a részünket - fölötti kápolnánál.
   Innen, a megemlékezés résztvevői, az egykori kegyetlen harcok színterére gyalogoltak fel, keskeny hegyi ösvényeken. Először az olasz állásoknál, majd az osztrák - magyar arcvonalnál helyeztek, helyeztünk el koszorúkat. Ezen a ponton vívták az I. világháború legnagyobb aknaharcát, magyar parancsnokság alatt, színmagyar legénységgel. (Az eseményekről a Cikkeink, írásaink rovatban olvashatnak!)
   Jelentős ez a nap a csapatunk életében. 2007-óta tervezzük egy emléktábla avatást az 1./6. komáromi árkászszázad emlékére. Most ez megtörtént, megható pillanatok voltak ezek számunkra. Innentől, egy négynyelvű, szép kidolgozású réz emléktábla hirdeti a magyar katonák hősi helytállását, a Pasubio hegyén 2203m magasságban. (Köszönet Giacomó Framarin olasz barátunknak az önzetlen segítségéért.)

                                  Avatás előtt                                                  Díszőrség és a tábla

                           A táblánál Giacomoval                                       A robbantás helyszíne

4.nap. A Fugazze völgyben létrehozott Ossarium (csontkamra) előtt tartottak ma az alpinik, egy nagyszabású megemlékezést. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy egyetlen külföldi csapatként ott lehettünk.

                                                                    Az Ossarium

5.nap Hosszú út, nagy meleg, robogás, robogás. Hazaértünk.

VIII. Kőbányai Rendvédelmi Nap, Budapest

   Az Óhegyi parkban megrendezett Rendvédelmi Napon igen csak strandidő volt. Ha fürdőbe lettünk volna, mi sem kifogásolnánk a ránk ömlő napsugarakat. De így nehéz posztóba öltözve sem tiltakoztunk a perzselő sugarak ellen, hisz aki ezt a ruházatot magára veszi nem hisztériázhat.
   Az ágyúval megjelenő csapatunk érdeklődést váltott ki a látogatók körében épen úgy, mint a szomszéd bemutatóhelyek személyzeténél. Bár a nagy meleg miatt picit gyérebb volt a látogatás a megszokottnál, azért munkánk akadt. Egy ágyúlövés is elhangzott a kőbányai polgármester úr jóvoltából.

2015. Július 17-20. Tonezza del Cimone, Olaszország

   2007-ben jelent meg csapatunk ezen a szép hegyvidéki, de a történelem által igen csak megszaggatott tájon. A Nagy Háborúnak lépten - nyomon emlékei sorjáznak elő. Nem is gondolnák, hogy mennyi magyar név bukkan fel erre felé is a katonatemetők kövein, pedig ez nem a Doberdó - Isonzói frontszakasz. Itt, a dél tiroli frontvonalon a vegyes sorozású egységekben küzdöttek a magyar bakák.
   Nagy megtiszteltetésnek vesszük, hogy csapatunk jelen lehet ezeken a megemlékezéseken, erre felé már nem igen jut el magyar ember, virággal, koszorúval, nemzeti szalaggal. A katonáink - ha már ilyen távol szeretett hazájától húzták rá a földet - megérdemelnék az utókor, az utód nemzedék nagyobb figyelmét, háláját.
   A becsült adatok alapján – becsült mert Magyarországon az 50 - es években megsemmisítették az idevágó iratokat – 660 ezer katona veszett oda, darálta apró darabokra a haditechnika, vagy közös sírba dobálták még elevenen a szerb hátországban. Ezer változatban aratott az iszonyatos halál.
  Az ottlétünk két napja alatt három településen is részt vettünk a Nagy Háború megemlékezésein. Ezek voltak Arsiero, Laghi és Tonezza del Cimone.

2015 . június 26 - 29. Olaszország II.

   Az előző napi - szombati - gyalogtúra az Ortigarara kicsit megnyüstölte a csapatot, de ez már csak ilyen, nem adják ingyen a magasságot. Izmoknak kell itt feszülni, tüdőnek, szívnek felpörgetve működni, szóval nem egy síkvidéki séta. Vasárnap is korán keltünk, beöltözés, reggeli és irány a tőlünk 60 km-re lévő Ossarium, ami a hegyi viszonyok miatt 1óra 30 perc menetidő.

   A megemlékezést az Ossariumnál (csontháznál) most ezen alkalommal az olasz alpini (hegyivadász) tartalékos szövetség tartotta. Az ő meghívásukra vettünk rész a katonai ceremónián, melyet a Nagy Háború kitörésének 100. évfordulóján tartottak. Az olaszoknál most van a 100 éves évforduló, mert ők 1 évvel később léptek be az eszeveszett öldöklésbe.

   A csapatunk számára történt itt valami igen jelentős is, ugyanis most lepleztük le az első emléktáblát az 1/6. komáromi árkászszázad jelentős haditettének emlékére, melyet itt a hegyen, a 2220 méteres Pasubion hajtottak végre. A második emléktáblát fent, a robbantás helyszínén leplezzük le szeptember első hetében. (A haditettről saját tollunkból olvashat ITT)

Az emléktábla költségét nemes lelkű olasz barátunk, Giacomo Framarin vette le a vállunkról.

Ossarium

                  A megemlékezés mozzanata                                        Zászló alatt a tábla

                                   A tábla                                                      Az adományozó (ülve)

2015 . június 26 - 29. Olaszország I.

   Csapatunk meghívásnak tett eleget amikor a fenti időszakban Olaszországba utaztunk.
   A négy napból mindjárt kettő maradt ha leszámoljuk az utazás időtartamát ami nagyjából 1-1 napot vesz igénybe.
  Az ottlétünk alatt, olaszországi barátunk, Giacomo Framarin vendégszeretetét és kalauzolását élveztük.
  Mivel a nagy megemlékezés napja vasárnapra van kitűzve, így szombaton kellően felkészülve hegyet mászni indultunk, történelmi helyszínt célba véve.
  A hegymászás nem tűnt gyermekjátéknak hiszen 2106 méterre kellett felkapaszkodnunk, a részben kopár mészkőhegyen.
  A látogatásunk nem véletlenül esett erre a hegyre, történelmi oka volt annak. 1917. június 10-25-ig tartott ezen a környéken és helyen az Ortigarai - csata néven jegyzett igen véres hadi esemény.
  Az osztrák-magyar csapatok kitűnő állásokat választottak maguknak, robbantva, ásva állásrendszereket alakítottak itt ki. A támadó olaszoknak 300000 katonájuk és 1600 lövegük volt. Az osztrák-magyar alakulatok 100000 emberével és 500 lövegével szemben. A 15 nap hadi eseményeinek következtében  26000 katona vesztesége volt az olasz seregnek, az osztrák-magyar oldalon "csak" 9000-en vesztették életüket.
   A hegy ormán lévő emlékműnél koszorút helyeztünk el a halálban megbékélt katonák emlékére.

Még több tudnivaló ITT

                      Emlékoszlop az Ortigaran                                     Kilátás a lövészárokból

                      Látkép az Ortigararól                                         Lövészárok a kép bal oldalán

Ortigarai hangulat

 Hadi építmények a hegyen