2019. január 17., csütörtök

A csapatunk 20 éves

A Honvédtüzér csapatunk 20 évvel ezelőtt állott fel hadrendben, szép hazánk első tüzércsapataként.

A csapat tevékenységéről nem szándékozom sokat írni, hiszen ha a honlapunkat olvasgatják, szinte mindent megtudhatnak rólunk. Merre jártunk, mit csináltunk, milyen feladatokat hajtottunk végre, hazánkban vagy néha-néha a határainkon túl is. Sok szép eseményben volt részünk, a 20 év nem olyan sok, de nem is kevés.

Nem mindig kellemes a szolgálat az sokszor bebizonyosodott. A leghosszabb őrségem Rómában volt a Szent Pál bazilikában, 180 perc. Olaszországban 2017. nyarán, szinte ránk égett az egyenruha, a derékszíjam a verejtéktől átázott, a zubbonyom hátrészén kivirágzott a só, mikor már meg tudott száradni az egyenruha.

De többször előfordult, hogy elment a csapat civilben dolgozni, ha valami nemes cél felbukkant előttünk. Ilyen volt a szorgos munkás hét a Pasubió (Olaszország) hegyén, ahol egy olasz katonatemetőben dolgoztunk. Harmadik napra kicserepesedett a szánk széle, be is repedezett rendesen. Nagyon vigyázva kellett ennünk, mert igen fájdalmas volt. Hazaérkezésünk után sokára mondhattuk gyógyultnak. 

Erdélyben – Csaba testvér gyermekotthonában – dolgoztunk egy hetet Bethlen Gábor, Erdély fejedelmének szülőházát kőrbeölelő park ápolásán. Egy fa gallyazásán eltűnt alólam a létra. Zúzódásokkal és jobb vállamban izomszakadással nyugtáztam a napot. De említhetem Farkaslakát is a szörnyű árvizet. A csapatunk segített ahol tudott, hiszen az elöntött területeket vastagon elborította az iszap. A Nyikó (a falu közepén átkanyargó folyócska) melletti házsor házaiba beömlött a hordalékos áradat.

A tápióbicskei ütközetben szerzett sebesüléseik folytán, az akkor rögtönzött hadikórházban 59 honvéd halt bele sérüléseibe. Ők a Nagykátai temetőben lettek elhantolva. Harminc évvel ezelőtt a Nagykáta Barátainak Köre létre hozta a "Hősök temetőjét".  A harminc év erősen meglátszott már a katonatemetőn. A csapatunk az ősszel pár hét alatt rendbe hozta, felújította.

A Nagy Háborúba településünkről, Nagykátáról is elmentek a férfiak több százan. 239 katona nem tért haza. A II. világháború hazánkon is végigdübörgött, így nem csak katona, de civil áldozatok is voltak, összesen 197-en. Az adatok nem pontosak. (Nagy János honvéd neve Tiszakécskén márványba van vésve. Nagykátán kimaradt a névsorból.)

A háború után felnövő nemzedék a katonahőseink tisztelete nélkül nőtt fel. Tüzércsapatunk úgy 18 évvel ezelőtt Nagykátán újra megtartotta, a háború óta első Hősök Napját. Pár évvel később kezdődött a Doni-csaták hőseire emlékező évenkénti rendezvény. Ezen megemlékezések, teljes egészében csapatunk rendezésében valósulnak meg.

2008-ban a város vezetésétől "Pro Urbe" elismerést kaptunk.

Csapatunk nem katonai hagyományokat őriz, hanem benne él. Nem őrizzük a hőseink emlékét, hanem felelevenítjük emléküket és életben tartjuk. Nagy tisztelettel viseljük azokat a katonaruhákat, melyekben hőseink harcoltak szülőföldjükért, hazájukért.

2018. november 17., szombat

Zamárdi - kiállítás és koszorúzás

Még szeptemberben érkezett zamárdiból a meghívó mely szerint szívesen látnák csapatunkat a "Hősök és hantok"-c kiállításon és a " Hősök kápolnája" koszorúzásán. Mindezen események a Nagy Háború végének 100 éves évfordulója jegyében.

A "Hősök kápolnája" egyedülálló, sok felé jártam, sok hősi emlékművet láttam, de ez különlegesen szép.

A kápolna építését Laki Benő plébános kezdeményezte a következő gondolattal:az I. világháború különböző harcterein elesett zamárdi, szántódi és tóközi illetőségű katonáknak ne egy – oly sok helységben látható – huszadrangú szobor állíttassék, hanem minden idők emlékezetére egy szakrális épület, homlokzatán az elesetteket magához vonzó Krisztussal.

Szép szokásnak írják, hogy a két háború között kivonult a lakosság "Hősök napját " tartani. Ezek alapján mára már nincs meg ez a szép szokás, a katona hősök iránti tisztelet.

Albert Ferenc barátunk szép kiállítása zamárdiban is megjelent. Az ünnepi beszéddel, szép versekkel megtűzdelt kiállításmegnyitó remélhetőleg megmozdítja a szunnyadó lelkiismeretet Zamárdiban is.

Csapatunk a díszőrség feladatát látta el.


2018. november 11., vasárnap

Emlékmű felújítás Piliscsaba

100 éve, hogy a franciaországi Compiégne-i erdő tisztásán, egy vasúti kocsiban – a képen úgy néz ki, hogy étkezőkocsi – aláírták a fegyverszüneti egyezményt. Végre véget ért az ember történetének legöldöklőbb háborúja.

Csapatunk ezen a napon a délutáni órákat Piliscsabán töltötte. Az első világháborús emlékművet szépen felújíttatta a település. Az eredeti helyéről el is kellett tenni, meg is kellett fordítani a célszerűség érdekében.

A 15 órakor kezdődő megemlékezésen több szónok Piliscsaba hőseire emlékezett, majd a református, evangélikus és a rom. katolikus pap szentelte meg újra a Hősi emlékművet. Utolsó mozzanatképen virágokkal borították be az emlékművet, a városka lakosai.

Csapatunkat a díszőrség feladatára kérték fel, mely kívánságot örömmel teljesítettünk.


2018. november 3., szombat

100 éve írták alá a padovai fegyverszünetet

1918. november 3-án vasárnap, az olaszországi Padovában aláírta az Osztrák -Magyar Monarchia a fegyverszüneti egyezményt.

Az aláírt okmány előírta:
„Az ellenségeskedést azonnal be kell szüntetni.
A Monarchia hadseregét le kell szerelni, kivéve 20 békeállományú hadosztályt.
Minden megszállt területet ki kell ürítenie a Monarchiának.
Az Adriai-tenger környéki monarchiabeli területeket ki kell ürítenie a Monarchiának.
Az antant csapatok számára felvonulást kell biztosítani az addig megszállva tartott területekre.
A német csapatokat ki kell utasítani a térségből, amennyiben az 15 napon belül nem történik meg, úgy internálni kell őket.
A Monarchia csapatait vissza kell vonni a Brenner-hágóig.
Az antantot megilleti a teljes mozgásszabadság és megszállói jogok a Monarchia egész területén.

A pótjegyzőkönyv szerint a fegyverszünet nem az aláíráskor, november 3-án, hanem másnap, november 4-én, délután három órakor lép hatályba. Mivel az osztrák hadvezetés már a fegyverszünet aláírása előtt értesítette a harcoló hadseregeit az ellenségeskedések azonnali beszüntetéséről, azok nem harcoltak tovább november 3-a után, ám az olasz hadvezetőség betartotta a pótjegyőzkönyv előírását, és november 4-ig továbbra is harcoló félként lépett fel. A monarchiabeli katonák fegyvertelenül várták az előrenyomuló olasz csapatokat, akik azonban hivatkozva arra, hogy még hadban állnak egymással, a Monarchia katonáit hadifoglyoknak tekintették és hadifogságba ejtették őket, így az utolsó napon, november 3-tól november 4-ig több mint 300 000 monarchiabeli katona esett olasz hadifogságba, emellett az olaszok jelentős hadizsákmányra is szert tettek.”

Csapatunk erre a napra – amikor véget ért az öldöklés – emlékezett a Nagy Háború emlékművénél.                                                                           
Idézet: Wikipédia



2018. október 23., kedd

Az 56-os forradalom ünnepe.

Alkonyat tájékán is jó volt még az idő, bár érezhetően besurrant a város utcáira a lombhullató, lombsárgító őszi hírnök.

Tüzércsapatunk a megszokott módon ismét forradalmároknak öltözött és végezte a rá kirótt feladatokat.


2018. október 6., szombat

Aradi vértanúk megemlékezés - Nagykáta

A 13-ból négy vértanú utolsó percei és ami utána történt.

AULICH LAJOS honvéd tábornok
Világosnál esik fogságba, 1849. október 6-án hetediknek hal hősi halált a bitón. Maradványait az 1932 májusi aradi árvíz idején találták meg, hamvai 1974 óta a vértanúk emlékoszlopa alatti kriptában nyugszanak.
A szabadságharc e kitűnően képzett, rendkívül vonzó személyiségű katonája, akit még Ernst törzshadbíró is "kiváló embernek" nevezett, nyugalmát a kivégzése előtti éjszakán sem vesztette el. Horatius verseit olvasgatva várta a halált.

DAMJANICH JÁNOS honvéd tábornok
1849. október 6-án nyolcadikként halt – törött lába és magas termete miatt – rettenetes kínhalált az akasztófán. Teteme 125 évig felesége rokona, Csernovics Péter temesi főispán mácsai kastélyának parkjában pihent, 1974 óta az emlékoszlop kriptájában nyugszik.
Már csak ketten maradtak Vécseyvel, amikor a pribékek hozzá léptek: "Azt gondoltam, én leszek az utolsó, mert a csatában mindig első voltam" - mondta.
„Szegény Emíliám! Éljen a haza!” - ezek voltak utolsó szavai.

DESSEWFFY ARISZTID honvéd tábornok
Haynau "betartja" Liechtenstein ígéretét: Dessewffy Arisztidet kötél általi halálra ítélik, de "kegyelemből" 1849. október 6-án reggel 6 órakor "lőpor és golyó" általi halállal hal.
1850 tavaszán maradványait unokatestvérei ládában, kettéfűrészelve csempészték a margonyai Dessewffy-birtokra, jelenleg is ott – mai nevén Marhaňban – van a sírja.
"Csoda, hogy minden magyart ki nem irtottak a Habsburgok háromszáz év óta" - mondta a siralomházban, majd mély álomba merült. "Tiszta lelkiismeretem van, s az hagyott aludni" - magyarázta papjának, majd teljes nyugalommal állt a kivégzőosztag elé.

KISS ERNŐ honvéd tábornok
Tetemét a kivégzést követő második napon ásta ki tisztiszolgája, hat hétig hamis sírfelirattal nyugodott az aradi temetőben, majd tizenhat évig Katalinfán volt eltemetve, végül maradványait átszállították Alsóeleméribe – mai nevén Elemir –, a családi sírboltba. Ma is ott pihen.
Kivégzésekor nem engedte a szemét bekötni. "Szegény hazám! Isten büntesse meg hóhérainkat!" - kiáltotta a sortűz eldördülése előtt. A lövések csak megsebezték, ekkor egyesek szerint így szólt: "Hát én, rólam elfeledkeztek?". Mások úgy emlékeznek, hogy saját maga vezényelt újra tüzet a megzavarodott kivégzőosztagnak. Egy altiszt közvetlen közelről lőtte agyon.

Az írás Réthy Endre és Takács László tanulmányából idézve.

Csapatunk minden évben részt vesz ezen az igen színvonalas rendezvényen, melyet a Damjanich János Gimnázium szervez az épület előtt álló névadó tábornok szobránál.

A képek GKFOTO.


2018. szeptember 29., szombat

Az utolsó kívánság - Bábolna

"Az egek Urától csak egyet kérek, hogy ha meghalok, itt temettessem el, egy bábolnai legelőn, hogy még onnan alulról is hallhassam kedves lovaim patadobogását!"

Pettkó-Szandtner Tibor tábornoknak volt ez a kívánsága halála előtt. A legendás tábornok a bábolnai ménes parancsnoka volt 1944-ig. A Vörös Hadsereg közeledtére menekítve a ménest, Nyugatnak vette az irányt. Németországban halt meg 1961-ben.

57 év után teljesítette az Úr – és a hálás utókor – a kívánságát, hazakerültek földi maradványai a felesége poraival együtt.

Csapatunknak jutott az a megtisztelő feladat, hogy elkísérhettük utolsó útjára és az ágyúnk vihette hamvaikat.


2018. szeptember 27., csütörtök

Hősök nyughelye

Október 6-án volt éppen 30 éve annak, hogy a temetőnkben készen lett a "Hősök kertje".
Akkor a Nagykáta Barátainak Köre szervezésében jött létre ez az elkerített kicsi kert. Ha akkor ez nem jött volna létre, bizony jobban csökkent volna a hősök nyughelye. 
Ide, 1849 április 4-től kezdve egészen július 21-ig 59 katonát temettek el, kik a Keglevich kastélyban létrehozott szükségkórházban adták vissza lelküket a Teremtőnek, a tápióbicskei csatában kapott sebesülésük által.
Április 4-ei napon hét vitézünk halt meg a kórházban, a következő napokban 1-2 naponta. Ebből kikövetkeztetve nem tömegsírba helyezték el őket, hanem mindenki megkapta a végtisztességen a külön sírt. Így nehéz elképzelni, hogy ezen a megmaradt kicsiny területen 59-en nyugodnának. Az idősebbek emlékezete szerint az a terület jóval nagyobb volt, meg lehetett számolni az 59 sírhantot. Ám az utókor "hálája" igen csak csökkentette a sírhantokat. Harminc évvel ezelőtt csak ezt a megmaradt területet lehetett körbekeríteni.
A " Hősök kertje" már igencsak megkopott, korhadt és rozsda marta. Ezért a tüzércsapatunk kézbe vette a felújítását. A korhadó félben lévő fejfákat lecseréltük. A felesleges tujákat kivágtuk, a kerítést lefestettük. A kert fel lett töltve, megemelve a szintet.
Utolsó simításként jó pár fejfát kellett még helyre tenni, de ez a munkálatot elég gyorsan, már rutinnal végeztük, így szemlátomást sorjáztak a keresztek. A katonatemetőkben mindig fegyelmezetten sorakoznak a keresztek. A katonák holtukban is követik a parancs fegyelmét.

Még egy kicsi gereblyézés majd a jó munka tudatával ballagtunk ki a temetőből. Kellemes érzéssel – mint aki jót tett.

Szeptember 27-én kezdtük s október 6-án, amikor a déli harangszó átsuhant a temető felett, befejeztük a munkálatokat.

"Apák, fiúk, szerelmes vőlegények,
kik porladoztok, haj, sok éve már,
akik elé mennydörgő ágyúszóban,
véres mezőkön toppant a halál,
aludjatok! – A szunnyadástok boldog,
mert csonttá kövült bennetek az álom:
hogy hatalmas, erős nemzet él
Kárpát ölében, a tiszai tájon"

(Somogyváry Gyula)

Nem mindig szokásom neveket írni, mert úgy érzem csapatmunkáról van szó, de most kivételt teszek és sorolom kik vettek részt a munkákban:

Magó János, Magó László, Smid Tibor, Smid Benedek, Tóth Péter, Tóth Károly, Barad Attila, Szécsényi László, Káplár Béla.

Az önkormányzat 200 000 Ft-al járult a költségekhez. A VGSZ támogatása nélkül is sokkal nehezebb munkánk lett volna.


2018. augusztus 20., hétfő

Ünnep városunkban

Géza fejedelmünk fia – kit születésekor még Vajknak neveztek – keresztelésekor (985-989 között) az István nevet kapta. Géza fejedelmünk halála után, fiára, Istvánra szállt a a fejedelmi tisztség 997-ben. A Júlián naptár szerint 1000 karácsonyán Magyarország királyává koronázták. István, a törzsek szövetségéből alakult fejedelemséget, keresztény állammá alakította. Ez az állam 1028-tól fennmaradt a Kárpát medencében Trianonig, 892 évig. István királyt 1083. augusztus 20-án szentté avatták. Ennek a napnak emléke mind a mai napig fennmaradt kisebb-nagyobb döccenőkkel, tiltással és átkereszteléssel, ahogy az adott politikának jobban tetszett.

Városunkban szintén elég kicsire zsugorodott e nemzeti ünnep, de ez sem lesz mindig így.

Csapatunknak feladata volt a művelődési háztól az ünnepi menet felvezetése, a templomba.


2018. augusztus 11., szombat

Pápa, hadijáték

A régi legendás pápai tábor! Igen hosszú szünet után ismét elment csapatunk ebbe a kedves városba, Pápára.

Valamikor – vagy 16-18 éve – Pápán huszártáborokat tartottak. Igen szerettünk oda menni, mert az eseménynek igen jó hangulata volt, értelme volt az ottlétünknek. Azt is lehet mondani, hogy oda válogatva hívták meg a csapatokat. Minden remekül meg volt szervezve, napirend szerint zajlottak a programok. Minden alkalommal betanultunk egy hadijátékot, amit a zárónapon a Várkertben bemutattunk. Egyes pillanataira ma is élesen emlékszem, holott rohan az idő.

Bár az alapok teljesen megváltoztak, igazán jó volt a régi barátokkal találkozni, egy-egy baráti ölelés járt nekik.

A mostani hadijáték alkalmával, a nagy ágyúnkkal, a magyar seregeket erősítettük ismét, így nem sok esélye marad szegény osztráknak. Mutatta is mérgét a hatfontos, nagyokat böffentett a fehér kabátosokra. Azok meg ezerfelé szaladtak.