Foga van a télnek, de az is lehet, hogy agyara is van. A dércsillámok, mint apró gyémántok meglepik a fák csupasz ágait a kerítést, az áram drótjait, egyszóval mindent ami kívül esik a jó meleg szobán.
Amíg öltözködünk, felszerelkezünk, a helyzet egyre rosszabb. Körbeölel ez a nyavalyás hideg, indulás előtt néztem meg a hőmérőt, - 8 fok. Mozgásunk még kevés, így belűről fűteni még nem tudunk. A lábunk fokozatosan hűl, te jó ég mi lehetett kint a Don kanyarjában - 40 fokban!? Szerencsénkre szólnak, hogy mindjárt kezdődik a megemlékezés. Utolsó simítások: gombold be a köpeny fölső gombját, igazítsd meg a gallérom, a szuronyom húzd már előre stb. Sorakozó, majd elindulunk az emlékműhöz.
Megkezdődik a megemlékezés. Az emlékművön névsor, azoké akik Jászboldogházáról elmentek katonaként és soha többé nem tértek haza. A teremtő áldja meg a sírjaikat, bárhol is vannak!
A megemlékezés végével nekiindulunk az útnak. 17,3 km. Útközben még megállunk a temetőben, az ismeretlen katona sírjánál. Innen a közelből hozták be nemrégen a csontjait. Egyenlőre nem tudni ki Ő, így azt sem tudni, hol várták évekig haza. Talán egyszer kiderül. Sírja szépen gondozott.
Előőrsök előre! Oldalt a hatalmas pusztaság miatt nem biztosítunk, figyelők vannak kijelölve. Igazi télben törjük magunkat előre, a jégbordás úton. Pihenőt Szent Vendel szobránál tartjuk, oltalmában ajánljuk magunkat. Pórtelek központját nem érintjük előtte kanyarodunk el, vissza a cél felé, vagyis Jászboldogházának.
Megérkezvén barátunk házához, kiállítást szemlélünk a gyűjteményéből. Többen elcsüggednek, azt hitték eddig, szép összegyűjtött anyaguk van.
A vacsora igazi meglepetés. Rendkívüli tisztaság, a bőség zavara. A gulyás olyan "még szedek egy tányérral!" fajta.
Jól esett az egész napos kint lét után a terem melege és a figyelmes gondos vendéglátás!
Köszönjük jászboldogházai barátaink!
Az eseményt a MATASZ Jász Nagy-Kun Szolnok megyei szervezete szervezte.
