2015. január 21., szerda

I. világháborús kiállítás, Nagykáta

Kiállítás, hogy erősebb legyen az emlékezet...

   „Nincs megnyert vagy elvesztett háború, csak "Háború" van!
Pusztító öldöklő, embertelen! A háborúk nem oldottak meg semmiféle problémát, de mindig elvetették a magját a következőnek.A háborúkat alig néhány ember robbantotta ki, de ők nem harcolnak, és nem is halnak meg. Az egyszerű emberek ölik egymást halomra, ők hullanak idegen föld meszesgödrébe, s az ő otthonaik pusztulnak el.
    Ők az eszközök, és ők az áldozatok.”                                                                                                                                                                                                       Fekete István


  Az Nagy Háború korából tárgyak, képek, fegyverek, régi eszközök, katonakártyák, kulacsok és még sok más. Valaha a katona felszereléséhez tartozó eszközök. Ezek megvannak. Megvannak még akkor is, ha a földben évtizedekig a rozsda marcangolta, vagy a padlás gerendája alá beszúrva ette az idő. A tárgyak megmaradtak!
  De hol vannak a katonák?
  Többségük az egykori frontvonalak mentén a föld mélyén porladozik. Van akinek csontjai ossáriumokban (csontkamrák), vagy tömegsírokban összezsúfolva várja az idők végezetét. Vannak akik napjainkban a magashegyi gleccserből olvadnak ki, s vannak kik fölül elkergeti a karmos hegyi szél a vékony omladékot és fehér csontjai kivillannak a zúzalékból. Neveiket, szerencsésebb esetben, avas könyvek oldalai, vagy az emlékművek hideg márványlapjai őrzik.
  Az I vh. és a II. vh. sem ért még véget, még nem sirattuk, még nem temettük el katonáinkat.
  Sok még a tenni valónk, nekünk utódoknak, a politika miatt legalább 60 év hátrányunk van.
  Nagykátára az I világháborúból 239 katona nem jött haza, vajon hol ringatja őket az anyaföld?

A kiállítás, Kiss M. Jenő, Kucza Péter és Káplár Béla gyűjteményéből látható.



A képeket Marton László készítette

2015. január 18., vasárnap

Doni Hősök Napja - Nagykáta

Sértő Kálmán:
Édesanyámnak a doni csata egyik napján
1942. augusztus 6-án

Anyám, ha látnád fiad most a frontba'
Hogy' űzi ördög minden tűze, pokla,
Véres hullámok hömpölyögnek a Donban,
Halott bajtársak feküsznek itt sorban,
Hogy megmaradjak, hogy' fekszem a sárba',
Anyám, ha látnád, szíved meghasadna.

Borzalmas, véres lángokkal ég a világ,
És a harcmezőn sötét, nagy a gyász.
Vad szelek árja zúg, rohan át rajtunk-
Uram, Istenem, itt mi megmaradunk!?
Remény sehol, még halk sugárral sincsen,
Ó, Úristen, fordulj hozzánk ismételten!

Bomba, gránát, akna bőg, hullik reánk,
Ó, ha ezt látnátok ti, magyar Anyák,
Hitvesek, amint kiloccsan a vérünk,
S egy perccel később talán nem is élünk,
Véres húsdarab száll a levegőben,
Isten haragja morajlik a földben,

Ember, állat, amikor nyögve ordít,
Vad gépmadár szórja ránk tűzlángjait,
Füstben, koromban, hogy meg ne fulladjunk,
Magyarok Istene, most segíts rajtunk!
Itt is, ott is nehéz ágyúk robbantanak,
S a Don vizében véres habok zúgnak.


Anyám, ha látnád kihűlt, hideg arcom,
Mint reám szakadt a véres alkony,
Térden imára hogy' hajtom fejemet:
Én nem bántottam sohasem az Istent!
Jobb így, hogy csak a lelked jár a frontba'   
Anyám, ha látnál, szíved meghasadna.


Ma a Doni Hősökért kongott a harang, és lobbant a gyertya lángja