Pákozdi csata, Pákozd

   Már kora délelőtt megérkeztünk a pákozdi Mészeg-hegyre. Az átázott talajon, csak pörgött-pörgött az első kerék, nyögött a motor is. Nem véletlen, hisz az ágyú nagy súlyát tudta maga mögött. Végül, csak felnyüstöltük a helyére a löveget s a csövét beállítottuk a majdan megjelenő ellenség irányába.

  Aztán nekiláttunk a nagy semmittevésnek, ugyanis esett az eső. Na nem olyan vészesen, de éppen annyira, hogy ne merészkedjen ki akinek nem muszáj. Egy-két lődörgő átment a leendő csatamezőn, amúgy csak az eső kaparászott az autó tetején. Végül az eső is elunta magát, alábbhagyott. Nosza, úgyis lassan itt az ideje az evésnek. Nézzünk utána hol osztják a menázsit!

   Felcsúszkálva a hegyre, egy vargabetű után ráakadtunk az ételosztó sátorra. A sor nem nagy volt, gyorsan fogyott előttünk a létszám. A hátunk mögé amerikai katonák álltak be, nem lelkesedtem értük. Egyszer szovjet, egyszer amerikai, mindig kell itt idegen katonának lenni? A gulyás elég meleg, elég sós. Telt hassal még az esős időben is vidámabb a hadfi.

   A hadijáték ideje lassan idekúszott. A csöpögősre simuló időt már jobban viselve nekikezdtünk a hadijátéknak, a pákozdi győzelem emlékére. Dörögtek az ágyúk, vágtáztak a huszárok, a gyalogosok fergetegesen rohamoztak.

   Mivel már jóval előbbre megbeszéltük, megint a magyar csapatok győzelmével ért véget a pákozdi csata 167. évfordulója, követve a történelmi hűséget.

I. Tápiófesztivál Nagykátán

 A rendezvény teljesen új, ilyen még nem volt a városunk történetében. A fesztivál egyik mozzanata a szüreti felvonulás, végeláthatatlan kocsisor, lovasokkal tarkítva. Nem csak nagykátai, hanem környékbeli résztvevőkkel.
   A piactér teljesen megtelt, kiállítókkal, termékeiket bemutató mesterekkel, kézművesekkel, kitelepült üzletekkel, kik a saját termékeiket mutatták be. És még felsorolni is sok lenne azt a rengeteg portékát, ami a különböző standokon megjelent. De még nem is említettem a veterán autók tömegét, a vadászkiállítást. Tény, hogy nagy volt a forgatag mind a két napon, ráadásul a szombat még főzőversennyel is tarkítva. A színpadon egymást váltották a jobbnál jobb együttesek, a szebbnél szebb műsoraikkal.
   Tüzércsapatunknak is volt némi dolga! Szombaton Czerván György országgyűlési képviselőnk nyitotta meg a rendezvényt az ágyunk hangjával.
   Vasárnap, kisebb hadi bemutatóval szórakoztatta a csapatunk a fesztivál látogatóit.

2015. szeptember 3-7. Olaszország

1 nap. Majdnem az egész napunk utazással telik el, ha Olaszországba utazunk, hiszen a megteendő távolság 800 km körül van. De ezen az utunkon barátunk Giacomo Framarin, már kora estére programot szervezett nekünk, ezek alapján már a cél előtt úgy 70 km-re megálltunk Cittadella városában. Egy 1966-ban megjelenő Itália útikönyv azt írja erről a városról: "Cittadella bájosan álmodó városka". A középkori hangulatot árasztó óvárost 14-16 m magas és 2 méter vastagságú téglafal óvja, körbe helyreállított vizesárokkal. A városi sétán kívül, a programunk egy csodásan szép és emellett picike, négy sor páhollyal körbevett színházteremben volt, ahol velencei nyelven énekeltek a művészek. Igazi élmény volt ilyen környezetben velencei dalokat hallani.
( Errefelé azt mondják az emberek, ők nem olaszok, hanem velenceiek.)

                             Cittadella várfala                                       Jobbra a vár, kőrben a várárok

2.nap. Magashegyi túrára indultunk. Előtte autóztunk legalább egy órát, majd a szűk és hajtűkanyaros út után megérkeztünk a kiindulópontra. Az autó maradt és mi nekilódultunk az előttünk lévő jól kicsipkézett hegynek. Az út amelyre lépünk az I. világháború alatt épült hadiútnak, ember és hadianyag jutott el ezen az olasz állásokba. Több ember ment ezen előre, mint hátra. Akik nem jöttek vissza azokat szétmarcangolta a gránát, eltemette a sziklaomlás, vagy a bajtársai egy mélyedésbe húzva pár sziklát dobtak rá, ha volt idejük. Előttünk volt kb. 8 km hegyi út, mely a háború alatt fúrt 52 alagúton vitt keresztül, közben 870 méter szintkülönbséget kellett leküzdenünk a térkép szerint. Az alagutak legtöbbjében megdermedt a sötétség, ijedt fényű lámpáink nem sokat értek. A szerencsének volt köszönhető, hogy senki nem mérte össze koponyájának keménységét, az amúgy sem magas plafonba bedomborodó sziklákon. Mindig csak föl - föl, síknak szinte sohasem, zihált a tüdő, feszült a lábikra. De a panoráma! Az feledhetetlen volt. A hatalmas távolságok, a gyönyörű völgyek, a szépen kicsipkézett égnek ágaskodó sziklaormok. Egyszóval, én nem értek egyet Petőfi Sándorral.
   Az 52. alagút után csoportkép, igazolandó hogy mindannyian megérkeztünk. Ebéd a turistaszállóban. Vissza egy másik úton indultunk, az nagyjából 12-14 km lehetett. Kevesebb csodával, de biztonságosabb terepen, állandóan lejmenetben.

                              A hadi út kezdete                                          A magas hegyek fensége

                                Ablak az alagúton                                                 A hadi út vége

3.nap.  A Pasubio hegyén megemlékezésen vettünk részt az alpinik (hegyivadászok) rendezésében. 2035 m magasságban, a katonatemető - mely rendbetételében kivettük a részünket - fölötti kápolnánál.
   Innen, a megemlékezés résztvevői, az egykori kegyetlen harcok színterére gyalogoltak fel, keskeny hegyi ösvényeken. Először az olasz állásoknál, majd az osztrák - magyar arcvonalnál helyeztek, helyeztünk el koszorúkat. Ezen a ponton vívták az I. világháború legnagyobb aknaharcát, magyar parancsnokság alatt, színmagyar legénységgel. (Az eseményekről a Cikkeink, írásaink rovatban olvashatnak!)
   Jelentős ez a nap a csapatunk életében. 2007-óta tervezzük egy emléktábla avatást az 1./6. komáromi árkászszázad emlékére. Most ez megtörtént, megható pillanatok voltak ezek számunkra. Innentől, egy négynyelvű, szép kidolgozású réz emléktábla hirdeti a magyar katonák hősi helytállását, a Pasubio hegyén 2203m magasságban. (Köszönet Giacomó Framarin olasz barátunknak az önzetlen segítségéért.)

                                  Avatás előtt                                                  Díszőrség és a tábla

                           A táblánál Giacomoval                                       A robbantás helyszíne

4.nap. A Fugazze völgyben létrehozott Ossarium (csontkamra) előtt tartottak ma az alpinik, egy nagyszabású megemlékezést. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy egyetlen külföldi csapatként ott lehettünk.

                                                                    Az Ossarium

5.nap Hosszú út, nagy meleg, robogás, robogás. Hazaértünk.