Március 15-i ünnepség, Békéscsaba

Ma fürge szellők végignyargaltak az igen szép főtéren, megkocogtattak egy-két ablakot, hírül adva, hogy a Tavasztündér megérkezett - Tárd ki az ablakod!

Ilyen rügypattintó időben ünnepeltük a csodás szabadságharcunk évfordulóját, március idusán. A szépen kialakított tér megtelt emberekkel. Mosoly az arcokon, ünnep a lelkekben. A cipő a csizma fényes, a nadrág frissen vasalt, a szoknya takaros, legalábbis a néptáncosok népes csapatán.
 
A Kossuth szoborhoz ömlik a koszorúba kötött virág.
 
 Az ünnepi menet kerül egyet a patinás szép épületek ölelte főtéren. Az ágyúnkat két remek ló röpíti, majd letáborozunk a még alvó szökőkút mellett.
 
Nemsokára vége a színpadon a színvonalas műsornak, a látogatók átpártolnak a hadfiak táborához. A katonai hagyományőrzők bemutatóján sortüzet adnak  a puskák, durrannak a pisztolyok, a szegedi és a nagykátai tüzérek ágyúi megremegtetik a környező ablakokat.
 
Reméljük még visszatérünk e remek városba!
 
Kép: Lehoczky Péter, Smid Tibor.

Szolnoki csata, Szolnok

A hó olvadni kezd, a tavasz első napsugaraiban fürödve csicseregnek a madarak, az első gólya hazatér. A hagyományőrző számára ez csak egyet jelent, rendbe teszi egyenruháját, átnézi felszerelését, hiszen hamarosan puskaporossá válik a levegő, elkezdődik a dicsőséges tavaszi hadjáratot felelevenítő csatasorozat. Mindennek nyitánya a szolnoki csata, melyet idén március 4-én idézhettünk fel. De mit is?

Röviden: 1849. március 5-én a Damjanich és Vécsey féle hadosztályok kiszorították Leopold Karger és Franz Ottinger vezérőrnagyok dandárjait a városból, így fontos hídfőt biztosítva a további hadmozdulatokhoz.  A szolnoki győzelemmel a Tisza valamennyi átkelője a magyar csapatok kezére került. A diadal következményeként a magyar csapatok gyorsan átcsoportosíthatóak lettek, így ismét a honvédsereg vehette át a kezdeményezést.

A csataimitációt a Tisza partján, karnyújtásnyira a folyó szelíd víztükre mellett pompás időben idéztük fel.  Az ágyúk és a puskák dörögni kezdtek, a táj füstössé, homályossá vált, melyben még inkább felidézhettük azt a dicsőséges ködös napot. Közel 200 hagyományőrző tüzér, gyalogos és lovas csapott össze, szurony szuronyhoz szegeződött, csatakiáltások hallatszottak. Természetesen a férfias küzdelemből is kivettük a részünket, 11 fővel.  A zalaegerszegi bajtársakkal közösen képeztük a csatába vonuló balszárnyat, és futamítottuk meg az ellent.  Újra átélhettük a győzelem mámoros érzését, melyet remélhetően a nagy létszámú nézőkkel is sikerült átéreztetnünk.

                                                                                   Tóth Péter

Balla Zoli temetése, Galgahévíz

„Zoli olyan ember volt, amilyen a kultúra, aminek szerelmese és hűséges napszámosa volt. Színes, értékes, mély gyökerű. A magyarságát nem szájalással,  hanem mindennapi életével megélő elkötelezett, felelősségteljes, s ezzel együtt rendkívül kreatív, de mindig szerény ember volt. Gyűlölte a talmit, nem tűrte a sunyiságot. Utálta a bürokráciát és a fölösleges dolgokat. Letisztult, egyszerű, érthető és nagyon szerethető ember volt.”

Részlet, Székely Tibor a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnökének búcsúztatójából.

Balla Zoli hamvait az ágyúnk vitte utolsó útjára.

Zoli elment, mégis köztünk maradt!