Talán sok látogató nem is volt, a rossz idő miatt. Akik kíváncsiak voltak ránk, azok oda jöttek, gyermekek és felnőttek. Sok mindent elmeséltünk rólunk, hogyan működik az ágyúnk, miért ilyen a ruhánk, a csákónk az miért nem kalap, s az atilla az nem zubbony.
Szóval elvoltunk egész nap, a látogatók meg okosabbak lettek.
A Tápió hídjánál újból dörögnek az ágyúk, ropognak a kézifegyverek. A robbanások felrepítik a földet a fű gombóccal egyetemben. Támadnak a gyalogosok, rohamoznak a huszárok. Nagy a kavarodás, vezényszavak túlharsogják a hadi zajt. Dübörög a lovak patája, vágtáznak az ellen felé. Füst kanyarog a faluban, majd hatalmas lángok csapnak az égnek. Recseg ropog a nádtető.
Az ellenfél megszalad, egy darabig űzik őket.
Az idei hadijáték véget ért, győzött a magyarok csapata. ( Mint minden évben!)
Ismét elérkezett január, az új év első hónapja.
Csapatunk katonái felöltik a keki színű egyenruháikat. Előszedik a felszereléseket, a sisakot, derékszíjat, a szuronyt és mindent ami szükséges. Csípős az idő, köpeny is felkerül. Helyére teszik a sisakot, a derékszíjat. Berregve megérkezik a katonai ponyvás autó. Utána csatoljuk a hadosztályágyút.
- Autóra!
Indulunk a nagykátai II.világháborús emlékműhöz. Koszorúzunk.
A Doni - túrát a Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület tagjaival járjuk már több éve. Remek bajtársak.
A Doni-hősök emlékére a túránkat Lévay Sándor tüzér főhadnagyról neveztük el, mert a cselekedete példás és hősies. Tudván tudta Lévay főhadnagy, hogy pár perce van már csak a fiatal életéből, mégis megtette.
Történetét ide teszem, ismerjék meg:
Lévay Sándor tüzér hadnagy, a hadosztály ezredének főfigyelője, aki messze a lövegek előtt távcsővel és műszerekkel irányítja az ellenséget nem is látó ágyúk tüzét, a tábori telefonon parancsot kap ezredesétől:
„- Sanyi vonulj vissza. Osztályparancsnokod elesett…..Oszkino, a hadosztályparancsnokság orosz kézen. Te is csak a 4. ütegen keresztül tudsz már visszajönni. Siess, várunk.
- Ezredes úr, nem megyek. Nagyszerűen látok innen. Mindennel tisztában vagyok,csak akkor megyek, ha már nem segíthetek.
- Lévay hadnagy úr, azonnal vonuljon be, végeztem.”
Most Lévay barátja, az 5. üteg első tisztje szól a telefonba:
-Sanyi ne szamárkodj, gyere vissza, hiszen a lőelemekből látom, hogy majdnem a saját figyelődet lövöd.
- Amíg használni tudok, nem megyek.
- Sanyi!
- Már ketten vagyunk a figyelő tisztesemmel. Összesen négy kézigránátunk van és két pisztoly. Az oroszok teljesen körbe fogtak. Három percen keresztül lőjétek a figyelőmet, ahogy csak bírjátok, akkor megpróbálok kitörni. Ha nem sikerül Isten veletek.”
15 óra 30 perckor Lévay hadnagy visszaadta lelkét az Úrnak.
1849. február 9-én, Bem József honvéd tábornok és Puchner Antal erdélyi császári főparancsnok seregei vívták a sorsdöntő piski csatát, ahol véres küzdelem árán győzedelmeskedett a magyar sereg.
Bem felejthetetlen mondása: „Ha elvész a híd, elvész Erdély!”
Nem veszett el! Bemnek az óriási hadvezéri tudása és a hős katonák harcai a túlerő ellen, sikerült megvédeni a jelentős hidat.
Készült egy rövidfilm a Piski csatáról, amiben egy-egy remek jelenetet a Tápió partján s hídján készítettek, ahol a puskapor füstje folyton lebegett a csatatéren. Csapatunk tüzéreinek nagyobb része és a hatfontos ágyúnk örömmel vett részt e történelmi viadalban. Képeink az előkészületek során készültek.
A felállított magyar honvédsereg a szabadságharc első ütközetében, 1848. szeptember 29-én megvívott a pákozdi csatában és legyőzte a forradalom elsöprésére érkezett Josip Jelačić horvát bánt a seregével.
A magyar hadfiaink a hazát védték, az ellen hódítani jött.
Minden évben hadijáték van a Mészeg-hegy lábánál. Támadnak a gyalogosok, tüzérek az ágyúkat kezelik a nagy durranások közepette. Nyargalnak a huszárok, ropognak a gyalogság puskái. Erős az ellenfél, de nemsokára megfutamodik.
Több éve már, hogy vendégeink vagyunk ezen rendezvénynek.
Az idő általában mindig, nyárias. No, nem olyan mint volt a régi időkben. Most ha elkapjuk, a posztó anyag alatt igen meleg van, az izzadság némán csörgedezik a gerincen lefelé.
Óránként dörrentünk az ágyúval, hogy némi hang is legyen, a nézők kedvére.
Most egy igen neves látogatónk volt a vadászrepülős, űrhajós, Farkas Bertalan nyugalmazott dandártábornok.
Dörögnek az ágyúk, lángot okádnak a cső végek. Csípős fehér füst árasztja el a mezőt. Szép színes egyenruhákban fegyelmezett gyalogság manőverezik. Hármas oszlopba fejlődnek, sortűzzel gyepálják az ellent. Dobog a föld! Huszár század vágtázik, a mentéjük lobogva úszik a levegőben. Távolabb csillogó kardok érces hangja oszlik a légben. Hatalmas föld csomókat löknek a magasba a becsapódó ágyúgolyók. A Tápió hídján át rohannak csapataink, az ellen hátrál, néhol a lángkakas repül a nádtetőkre. A csatazaj a nyugvó nap felé elcsendesedik. Huszárok csapatai lóról szállnak. Véget ér a hadijáték a Tápió mentén.
(Fényképek: HM Zrinyi.hu)
Több éve már, hogy meghívnak bennünket erre a rendezvényre.
A történelmet csak a csapatunk képviseli, mert a többi résztvevők katonák, rendőrök, tűzoltók, büntetés végrehajtók stb. Nagy a kavalkád, bemutatók, műsorok, kiállítások szórakoztatják a látogatókat.
Az idén március 7-én Szolnokon volt utoljára csatazaj, amit a katonai hagyományőrzők gerjesztettek. A vírus letarolt mindent, a katonák "szabadságra" mentek, vagy obsitot kaptak. A kardokat fogasra akasztották, mint ahogyan Petőfi írta:
"Fogason függ, rozsda marja,
Rozsda marja, nem ragyog."
Beindult a nagy tespedés, sehol egy esemény, egy kis ágyúdörgés, huszárok vágtatása.Elröppent a tavasz, oda lett a " Tavaszi hadjárat".
Némi munkánk akadt június 4-én a Trianoni békediktátum és annak következménye, a terület rablás 100. évfordulóján.
Betoppant a nyár, de el is nyargalt rendesen. Augusztus végén kicsit feltápászkodott a katonai hagyományőrzés. Jött a hír: Kard fényes, a ruházat rendben legyen, Pomázon találkozunk! Végre beindult a véráramlás. A gomb, a csizma fényes, a szívdobogás felszaporodott. Mint a vérerek a szív felé úgy indultak augusztus 29-én a csapatok Pomáz irányába. Végre találkoztunk a bajtársakkal! A napunk parádés városi felvonulással kezdődött, majd egy nagyon szép környezetben, délután a látogatókat szórakoztattuk - és magunkat is - egy megvívott csata bemutatóval.
A kisszállási Általános Iskola hívta csapatunkat – a II. világháborús egységet – egy bemutatóra.
Így írtak:
„Honvédelmi napot rendeztek a kisszállási Sallai István Általános Iskolában, a Szegedi Hadipark harci járművei mellett a nagykátai Honvédtüzér Hagyományőrző Alapítvány II. világháborús hagyományőrző csoportja is bemutatkozott. A program a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával valósult meg.
A tematikus napon minden a honvédelemről, a katonákról, rendőrökről, a mentőkről és a tűzoltókról szólt. A Nagykátáról érkezett honvéd hagyományőrzők több mint tizenhét éve tevékenykednek itthon és a határainkon túl is. A csapatuk ruházata három kort képvisel, a magyar szabadságharc korát eredeti méretű ágyúval, az első világháború korát díszlövések leadására alkalmas hatástalanított eredeti méretű fegyverekkel és a második világháború időszakát ugyanilyen fegyverekkel kiegészítve. Rendszerint települési rendezvényeken, megemlékezéseken állnak díszőrséget, díszlövéseket adnak le és bemutatót tartanak.
A kisszállási honvédelmi napon a gyerekek közelebbről is megismerkedhettek a kiállított korabeli fegyverekkel és az ágyúval. Lövésekből sem volt hiány, mert előbb a kézi fegyverekből, majd az ágyúból is több lövést leadtak a hagyományőrzők.”
E jeles napon ez évben is volt Pákozdi-csata. A Mészeg hegy hangos volt az ágyú szótól, a csatakiáltásoktól. Végül a magyar seregek győztek. (Nem csak a megbeszélés miatt volt ez így, a történelem is ezt igazolja.) Bennünket most az osztrák csapathoz osztottak. Harcoltunk azért rendesen, mégis a vége vereség lett.
Kőbányára, az évenkénti "közbiztonsági" rendezvényre több éve már, hogy meghívnak bennünket. Most is teljesítettük kérésünket. Ott voltunk az Óhegy-parkban.
