2017. december 8., péntek

Krakkó, Lengyelország 2017. december 8-9-10.

1914 december hatodikán indult meg a második krakkói csata, Krakkó és Wieliczka között, a védő osztrák-magyar, német és a támadó orosz csapatok között. December 13-ra sikerült az orosz csapatokat kelet felé visszaszorítani, majd ezt követően a front többet nem közeledett a városhoz. A városvédő harcoknak, és a harcokban elesett katonáknak állít emléket a Kaim dombon 1915 óta álló obeliszk. (Igen sok magyar katona alussza örök álmát a környék katonatemetőiben.)

Lengyel hagyományőrzők és civilek minden évben megemlékeznek az eseményekről. Csapatunk meghívást kapott az idei megemlékezésre, amire úgy éreztük fontos, hogy eljussunk. Jól éreztük… Ugyanis a Kaim dombra emeletes házakat akarnak építeni az obeliszket pedig el akarták bontani, ezzel egy fontos krakkói emléket megszüntetni. 

Csapatunk pénteken délután érkezett Krakkóba. Telefonálások sora után sikerült elfoglalnunk a szállásunk. Vacsoránkat jó hangulatban, régebbi utazások emlékeinek felelevenítésével fogyasztottuk el. Közben megérkezett a Lengyel Légió egyik Krakkóban tanuló csapattagja, a tolmácsunk, Kristóf. Tolmácsunk elvitt minket az este folyamán a város néhány nevezetességéhez, köztük Pilsudski szobrához, a posztócsarnokhoz, és a Wawel-hez is. 

Szombaton délelőtt megemlékezés az obeliszknél. Jelen volt az eseményen a krakkói magyar konzul is - Dr Körmendy Adrienne - akinek koszorúját csapatunk tagja helyezte el az emlékmű talapzatán. A Krakkó Tv kamerával rögzítette a történéseket. 

Este egyenruhás karácsonyi partin vettünk részt. PrzemysŁav a FsAR2 vezetője és az események főszervezője beavatott minket a lengyelek egy karácsonyi szokásába, az ostyatörésbe. Az emberek ostyát törnek egymással, és ezzel együtt elmondják egymásnak karácsonyi jókívánságaikat. Ez után családias környezetben forralt bor, és finomabbnál finomabb falatok közepette új barátságok, új kapcsolatok alakultak ki. Este fél hétkor közösen néztük meg a híradót, amely a délelőtti eseményeket közölte. 

Vasárnap a reggeli elfogyasztása után elköszöntünk vendéglátóinktól és elindultunk hazafelé. Hihetetlenül jó érzés volt magyarnak lenni odakint. Ez úton szeretnénk megköszönni Smid Tibornak a sofőrséget, hiszen, ha ő nincs, akkor nem jutunk ki erre a fontos eseményre.

Tinka Ádám

Csapatunk eddigi lengyelországi útjai: 2008. Krakkó és 2013. Izabelin-Lipkow


2017. november 25., szombat

150 éves az önálló magyar hadsereg – Budapest

1867 jelentős fordulat nemzetünk számára. Megszületett Ausztria és Magyarország között az egyezmény 1867. július 28-án. Ezáltal megszülethetett a Magyar Királyi Honvédség, melynek alakulatai 1869-ben kezdtek létrejönni.

(Nagyon szép szavunk a HONVÉD, annak a fegyveres katonának a neve aki a HONT VÉDI. 
Honnan is származhat ez az elnevezés?)

Gosztonyi Péter művéből idézek:

„1848. március 15-e után hetekig vitás volt, milyen néven nevezzék el az új magyar fegyveres erőt: »polgárőrség«, »nemzetőrség«, »magyar csatárok« és hasonló elnevezések születtek. Míg aztán valakinek eszébe jutott Kisfaludy Károly egy 1821-ben (!) írt verse: az »Élet korai« című. Ott találhatók a következő sorok:


Midőn hazáját rabbilincs fenyíti,
Bőszült érzéssel harcmezőre száll;
A szép szabadság hőslánggal hevíti,
Körüldörögje bár ezer halál.
Nem csügged s honvéd tisztét teljesíti,
Míg győz, vagy testhalmok közt sírt talál,
A jobb utókortól reményelve bérét,
A nyert borostyánon kiontja vérét.
   
Ezentúl nevezeték a »mozgó nemzetőrséget« honvédségnek és az e testületben szolgálatot vállalt nemzetőrt honvédnek.”

Először az 1848/49-i szabadságharc hősi küzdelmeivel ejtette bámulatba a világot a honvédség. Élete akkor nem tartott soká; alig másfél év után szűnt meg.

Másodszor az országos fénnyel ünnepelt 1867. évi királyi koronázás nyomán, 1868-ban hozott törvénnyel jött létre ismét  Honvédség. Másodrendű fegyveres erőnek szánták ugyan, de a magyarság lelkesedéséből és áldozatkészségéből a harcos csapatok legelsőjévé fejlődve, a világháború minden csataterén barát és ellenfél legnagyobb tiszteletét vívta ki. A háborút befejező összeomláskor ez a honvédség is a történelemé lett.

A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség ezen a napon ünnepelte meg az önálló magyar hadsereg felállításának 150. évfordulóját.

A résztvevők a Sz. István bazilikában szentmisén vettek részt, majd a Hősök-terén megkoszorúzták az Ismeretlen Katona Sírját.

Csapatunk a díszőrség és koszorúzás feladatát látta el.


2017. november 4., szombat

Buda, Bem-tér.

Szentkúti Ferenc:
Hősköltemény egy pesti srácról


Te napköziben nevelkedett apró kamasz, 
ontottad drága véredet,
s a kivívott szent szabadságban
megkaptad érte béredet.
Te kicsiny bajtárs – esküszünk, hogy
megvédjük ezt a drága vért,
mert nem lehet, hogy kicsiny szíved
hiába ontott annyi vért…

A tankok acél záporában
sem remegett gyenge kezed.
Bátran markoltad meg a géppisztolyt,
és szórtad rájuk a tüzet.
Kicsiny szíved tán összerezzent,
de lábad bátran szaladt.
Kezedből nyugodt, biztos ívben
repült a benzines palack…


Te pesti srác, te hősök hőse
ontottad drága véredet,
s a kivívott szent szabadságban
megkaptad érte béredet.
Te kicsiny bajtárs – esküszünk, hogy
megvédjük ezt a drága vért,
mert nem lehet, hogy kicsiny szíved
hiába ontott annyi vért…

Te pesti srác,
Te napköziben nevelkedett apró kamasz!
Te, akinek élete mindössze
Vagy tizenöt sivár tavasz.
Téged, ki ezt a drága élted
hazádért így adtad oda,
amíg magyar él a földön:
nem felejtünk el soha!
A tél még nem érkezett el, de már fázósan húzzuk össze a kabátot. Nem messze tőlünk a Duna fodrozódik, a víztükrön az aranyló Országházunk csillámdarabkái ringatóznak. A Bem - téren várakozunk, 1/2 6 körül jár az idő és már öreg este van, sötétség oson a fák között.

A " pestisrácok.hu" és a Revolution 56 Söröző rendezvényére vagyunk hivatalosak. A feladatokat gyakoroljuk, még van kis időnk.

18 órakor kondul a közeli templom harangja, Stefka István újságíró a mikrofonhoz lép. Szomorú az évforduló. A Budapestre bevonuló orosz tankok lánctalpai marták az utca kövét. A szabadság reménye pár nap alatt elveszett.

November 4. a halhatatlanok napja. Ma értük lobbant a gyertya lángja.




2017. október 23., hétfő

1956-os megemlékezés – Nagykáta

Az eső csak esik, csak esik. Súlyos, páradús fellegek kúsznak át városunk felett. 

A megemlékezés 10 órakor kezdődne és semmi jel nem mutat arra, hogy csendesedne az égi áldás. Határozat születik, behúzódik az ünneplő közönség a Művelődési Házba. 
   
Különösebb baj nem történik, a színpadon lezajlik a kulturális program.

A végére megunta az eső magát és csendesedett. Így mód volt arra, hogy, elhelyezzük a koszorúkat az emlékmű talpazatán.

Csapatunk a díszőrség és a koszorúzási feladatokat látta el.


2017. szeptember 16., szombat

25 éves a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség (Budapest)

Huszonöt év, egy negyed évszázad. Nem kevés, de csak számunkra. Nekünk itt közép Európában, az eszmék ide-oda áramlásában, már a huszonöt is soknak tűnik.

Talán az ezredforduló környékén Pápára voltunk hivatalosak - a már legendává vált huszártáborba - mint szép hazánk első tüzércsapata. Igazi megtiszteltetés és kitüntetés volt, hogy meghívtak bennünket. Itt találkoztunk Stuttgarti vendégekkel, akik egyébként a városi lövészklub tagjai voltak. Megérdeklődtük, vajon hány éves a stuttgarti lövészklub? Most ünnepeltük a 300. évet! - válaszolták.

Hall in Tirol nevű városkában vettünk egyszer részt az Úrnapi körmeneten.
A helyi sóbánya zenekarával mentünk a találkozó színhelyére. Érdekelt bennünket mióta zenekar a zenekar. Mutattak egy képet a Sóbányász Zenekar székházának falán, ami Ferenc József látogatásakor készült 1874-ben.

Nos, a Magyar Huszár és Hagyományőrző Szövetség kitett magáért remekül megszervezett évfordulót tartott, kicsit karöltve a Nemzeti Vágta rendezvényeivel.
Precízen megszervezett tábor, finom étkek, jó idő, mi kell még, hogy jól érezze magát a katonai hagyományőrző? Találkozás a régi bajtársakkal, traccsolás, nagy beszélgetések,

- Emlékszel még, amikor ..........? 

Jó volt régieket látni! Volt aki már elköltözött a földi létből, hiszen ha az egyik ajtón bejövünk a másikon idővel ki kell menni.

Az ünnepi közgyűlésen mindenki - aki részt vett ezen a napon - megkapta a 25. év emlékérmét. 

Résztvevők a csapatunktól: Káplár Béla hő. százados, Czető Bálint tüzér, Tinka Ádám tüzér, Tóth Tamás tüzér, Smid Benedek tüzér, Bárdy Gergő tüzér, Kármán Bálint tüzér.

Csapatunk tagjai kitüntetéseket is vehettek át:
Káplár Béla százados, a MHKHSZ Jubileumi Tiszti Keresztjét kapta.
Magó János káplár, a MHKHSZ Arany Érdemkeresztjét kapta.
Barad Attila főtüzér, a MHKHSZ Ezüst Érdemkeresztjét kapta.
Tóth Péter tüzér a MHKHSZ  Bronz Érdemkeresztjét kapta.

Elismerő oklevelek és a képek az érdemkeresztről az "Elismeréseink" rovatban!


2017. szeptember 9., szombat

III. Tápiófesztivál, Nagykáta

Hogy rohan az idő, már a III. fesztivált rendezi  város.

Van itt minden, ami szemnek, szájnak ingere. Van itt amire felülhetsz és van amiről lejöhetsz, kiállítások amit megnézhetsz, táncosok akiket megcsodálhatsz, főzőverseny ahol kóstolhatsz, ha kapsz. Valamelyik szekéren is találhatsz helyet, ha a szüreti felvonulást nem szeretnéd kihagyni. Majdnem kifelejtettem: városnéző kis vonat is zötykölődött városunk utcáin.

Különböző irányzatú zenék kavarognak a levegőben, az erősebb győz. Szóval össznépi mulatság két álló napig.

Hogy mégis valahogy elkezdődjék, durrantottunk kezdetnek egyet!


2017. szeptember 2., szombat

Kőbánya, Rendvédelmi Napok

 Az idén megrendezett Rendvédelmi Napok már a 10. volt a sorban. ( Mi most voltunk harmadszor.) Ebben az évben 2 naposra sikeredett , csapatunk csak a szombati napon volt jelen. Vasárnap már a MATASZ hagyományőrző csapata váltott bennünket, egy légvédelmi ágyúval.
 
Bemutatom egyik képünkön a magyar fejlesztésű páncélozott harcjárművet, a KOMONDOR -t, most itt sötét színben.
 
A napunk gyorsan telt, nagy volt a látogatottságunk. A környezetben mi régiségnek számítottunk.


2017. augusztus 20., vasárnap

Ünnepi menet felvezetése Nagykátán

Augusztus 20-a Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnep, az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére.

A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik, Magyarország védőszentjének tiszteletére tartott főünnepe.

De ilyenkor van az új kenyér ünnepe is, amit az idei búzából sütött jó ropogósra és szép kerekre a pékmester. Szép nemzeti szalaggal átkötve, takaros masnival a tetején, még látványnak is csuda.

Egy karaly belőle, libazsírral kicsit megbolondítva egyenesen fenséges, pláne ha mellé paradicsomot harapunk.

A csapatunk tiszte volt az ünnepi menetet felvezetni a templomba.


Még több kép ITT!

2017. június 11., vasárnap

Emlékmű koszorúzás, Átány

Legutoljára 2010-ben invitálták ide csapatunkat, akkor a Trianon - emlékmű avatása okán.

Most szentmise a református templomban, majd a példásan karbantartott templomkertben koszorúzás a Trianoni-emlékműnél.( Szerény, de van! )

A környékbeli II. világháborús harcokban életüket vesztett magyar katonahősöket, annak idején a temetőben hantolták el, kiknek emlékére most kopjafát avattak. Sajnos a sírok elég szerényen gondozva, a katonák névtelenül nyugszanak a anyaföld ölében.


2017. június 2., péntek

Trianoni évforduló, Nagykáta

„Tíz órakor növénytan óra kezdődött és Kovách Demjén tanár úr magas, szikár alakja pontosan jelent meg az ajtóban, mint mindig. Felment a katedrára, beírta az osztálykönyvet, de nem kezdte el a feleltetést, mint szokta, hanem lehajtott fővel meredt maga elé egy hosszú percig… És akkor megkondultak a harangok.

Demjén tanár úr felállt, odament a térképtartóhoz, kivette a térképet, amelynek felső sarkában még ez a név állt: A Magyar Szent Korona Országainak Politikai Térképe, és felakasztotta a térképállványra s mindezt egyetlen szó nélkül, aztán megállt előtte, kissé oldalt, hogy ne takarja el elölünk, és nézte, olyan arccal, olyan leírhatatlan lágy kifejezéssel, amilyet mi még soha sem láttunk száraz és örökké szilárd arcán. Mi halálos csendben néztük a térképet és az előtte álló, szürkülő hajú cisztercita papot, amint feje egyre lejjebb esett a mellére és a kívülről behallatszó harangzúgás által még inkább kimélyített csendben inkább magának, mint nekünk, ennyit mondott: »Consummatum est«.

Ötvennégyen voltunk, ötvennégy tizennégy éves magyar fiú. A golgota utolsó szavai után nem bírtuk tovább, leborultunk a padokra és elkezdtünk sírni. Odakint kongtak a harangok. Nagy-Magyarország keresztre feszítésének napja volt: 1920. június 4. péntek…”

Padányi Viktor írása

Sajnálatos: A szereplők sokkal többen voltak, mint azok a jelenlévők, kikben nem halt ki a magyar tudat.

Csapatunknak a város zászlójának megjelenítése volt a feladata.


Még több kép ITT!

2017. május 27., szombat

Hősök Napja, Nagykáta


Héjjas István:
Hozzuk haza


Hozzuk haza emléküket
idegenben nyugszanak ők,
apák, testvérek, hű szeretők.
Messze harcoltak hazájukért,
az igaz magyar becsületért.
   
Úgy mentek el, mint hős daliák,
becsülettel küzdő bátor katonák.
Gyilkos háborúban ontották vérüket,
jeltelen sírhalom takarja testüket.



Fölöttük dübörögve süvít a téli szél,
a fű, a fa, a nádszál susogva beszél.
Idegen a zúzmara, másként hull a köd,
a föld is távoli, mi titeket beföd.


Hazavágytak ők mindannyian,
ölelni szeretteiket ismét boldogan.
Zárjuk szívünkbe halott hőseinket,
hozzuk honunkba örök emléküket
17 éve már, hogy a Honvédtüzér Hagyományőrző Csapatunk egy Nagykovácsi rendezvényről példát véve megrendezte a háború utáni első Hősök Napját, Nagykátán. Utána két  rendezvény kivételével sorakoztak a többiek, saját rendezésben, saját költségen.

A gyönyörű, de romos állapotú Nagy Háborús emlékműre  - mely Nagykáta büszkesége is lehetne, az alkotója Nagykátai születésű Sződy Szilárd - 239 nevet véstek márványba, de valószínű a névsor nem teljes.

A II. világháborús emlékmű 354 nevet őriz, itt nem minden név társul katonai egyenruhához, sok közöttük a civil áldozat is. 

Értük szólt a harang, róluk emlékeztünk ma!
(Hogy ezt kevesen tették meg, talán nem a mi bűnünk!)


2017. május 21., vasárnap

Hadijátékok a Budai Várban

1 felvonás

Ismét a mi ágyúnk adta a dísztüzet a magyar zászló felvonásakor az Esztergomi- bástyán. Azért írtam, hogy ismét, mert 2015-ben és 2016-ban szünetelt az ünnepségsorozat e mozzanata. Sajnos mint már előzőleg is említettem, nekünk nincs módunkban az eseményeket fényképezni, így mindig csak baráti képanyagból válogathatunk a tudósításainkhoz.


2 felvonás

Az Esztergomi- bástyán teljesített feladatunk után, csatlakoztunk a Kapisztrán téren őgyelgő hagyományőrző csapatokhoz. A téren már bográcsokban rotyogott, gőzölgött, illatozott a főzőtudományokban járatos fehérnépek, meg egy-két szakállas hadfi szorgos keze alatt, a leendő ebéd. A hadi tudomány is élénkebb ha nem korog a gyomor. A hívó szóra azonnal hallgatván, az ebéden is hamar túlettünk. Na, innentől beindult a gépezet, parancsszavak, pattogó vezényszavak. Erre is meg arra is beindult a hadnép, merthogy, készülni kell a hadijátékra. Hadijáték a hős eleink tiszteletére, kik megostromolták és el is foglalták a várat 1849 május 21-én.

Az akkori hadfiak még nem is sejtették, hogy kezd az ég erősen beborulni, mert míg a diadal megszületett Budán, azalatt az idő alatt I. Miklós orosz cár és I. Ferenc József osztrák császár, Varsóban történő tárgyalásain megegyeztek a Szabadságharcunk eltiprására.

A hadijáték remekül sikeredett, itt is győzött a magyar.



2017. április 30., vasárnap

73 év után hazatért Csízi Molnár István tüzérfőhadnagy, Tiszaderzs

Ritkán akadunk ennyire megható, lélekemelő történetre, melynek a befejező részében fontos szerepet kapott a csapatunk és a koporsó szállítására is alkalmas szép ágyúnk.

„A Komárom melletti csatában, 1944. december 9-én – nagy valószínűséggel – egy szovjet gránátszilánktól sebesült meg, tíz nappal később hunyt el a helyi 2-es számú helyőrségi kórházban. A haza védelmében tanúsított vitézségét posztumusz, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje hadiszalagon kardokkal kitüntetéssel ismerték el. Számunkra Csízi Molnár István tüzérfőhadnagy hős, aki sok tízezer társával együtt fiatal életét adta Magyarország védelméért. Pedig senki nem születik hősnek. Nem is kell annak születni ahhoz, hogy mégis azzá váljon az ember egy-egy történelmi pillanatban. Elég, ha becsületes, helytálló és szilárd jellem -. és a történelem vihara máris átrepíti a hőssé válás útján. (…) Most emellett a ravatal mellett állva megállapíthatjuk, hogy kedves halottunk végig hűséges maradt ahhoz a jelmondathoz, amelynek szellemében 1940-ben tiszti esküt tett a Ludovika Akadémián: a hazáért, mindhalálig!” – tisztelgett a hősi halált halt főhadnagy emléke előtt Papp ezredes. 

Csízi Molnár István földi maradványainak hazahozatalát, családi kriptában történő elhelyezését a Honvédelmi Minisztérium támogatásával az egykori tüzérfőhadnagy unokája, Irsay-Nagy Dénes tartalékos főhadnagy szervezte meg. Elbeszéléséből megtudtuk: nagymamája egészen 1987-es haláláig bízott benne, hogy szeretett férje egyszer majd hazajön. A családban sosem volt szabad szóba hozni, hogy a nagypapa elesett a háborúban: még a dédnagymama sem árulta el, hogy ő bizony járt a fia sírjánál, sőt, egy maréknyi földet is hozott a hantról. Öt évvel ezelőtt viszont a dédmama könyveinek rendezgetése közben, a volt templomi énekeskönyvéből kihullott egy papírdarab, amelyre halvány ceruzarajzzal a komáromi evangélikus temető térképét skiccelték fel, az egyik sírt pedig egy kereszt takarta. A fenti történetben az unoka számára az volt a legmegdöbbentőbb, hogy az évek során sokszor járt abban a temetőben, és gyakorlatilag minden alkalommal méterekre haladt el nagypapája sírja mellett.

Csízi Molnár István főhadnagyot újratemetésén részt vettek a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Soproni Tagozata, a Győri Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a székesfehérvári Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred Hagyományőrző Egyesület, a Honvéd Zrínyi SE Katonai Lovas Szakosztály, a Honvéd Kerékpáros és Hagyományőrző Egyesület és a nagykátai Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat tagjai."

Az idézet és a képek: Galambos Sándor


2017. április 2., vasárnap

2017. április 2 - 8 Tavaszi Hadjárat

Már csak emlék a 29. is…

Boldog, Hatvan, Tápióbicske, Isaszeg, Vác. A hétköznapi emberek számára ezek csupán helyrajzi megnevezések, véletlenszerűen felsorakoztatott települések. A hagyományőrző számára, azonban szívet dobogtató fogalmak, hiszen dicső hősök, dicső tetteinek színhelyei voltak ezek 1849 tavaszán.

Idén 29. alkalommal is megrendezték a tavaszi emlék-hadjáratot, ahol mi is jelen lehettünk. Belebújhattunk magyar tüzér egyenruhánkba, bár olykor az osztrák mundért is magunkra öltöttük.
Április 2-án, Boldogon például egyszerre voltunk jelen mind a két oldalon és méltó vereséget szenvedtünk a csapattársainktól. Aznap délután pedig egy előre megkomponált csatabemutatón is részt vettünk Hatvanban.

Április 4-ének reggelén Tápióbicske és Nagykáta határán, a Tápiónál felkelő nap sugarai katonai sátrakba ütköztek. Az erdő fái dobok ütemes hangjait verték vissza, a távolból vezényszavak hallatszottak. (Még az előző nap délutánján megkezdtük a kitelepülést, hogy a csata napján több időnk legyen együtt gyakorlatozni.) A felkészülést követően, délután a városi ünnepségen vettünk részt, ahonnan utunk a temetőbe vezetett. Fejet hajtottunk hősi halottak fejfái előtt, valamint azon bajtársak sírjánál is akik testben már nem lehetnek velünk, de lelkük, korábbi lelkesedésük végig kísért minket minden csatamezőn. Mikor a nap megkezdte lefelé vezető útját az égbolton megszólalt a nagykátai hatfontos ágyúnk eget rengető hangon,üzenve az égieknek, hogy bizony kezdetét vette az emlékcsata. Tápióbicskénél magyar attilában arattunk győzelmet, mégiscsak hazai pálya.

Április 6-án Isaszegen az osztrák oldalon dübörgött a hatfontos, fedezetét pedig gyalogosaink puskája adta. Lövéseink hangja messze visszhangzott a Gödöllői dombság lankái között,de a hiába hisz magyar bajtársaink lendületes támadását nem állíthatta meg.

Április 9-én már Vácra utaztunk ahol gyalogosaink az első vonalakban futamították meg a császáriakat természetesen tüzérségi támogatással, hisz erre az eseményre sem hagytuk itthon büszkeségünket, az ágyunkat.

Tömören így telt el az az egy hét, ami az érintett településnevekhez megannyi emléket csatol. Olyan emléket amelybe vissza vágyik a hagyományőrző hiszen heteken át készülünk, izgatottan várjuk, hogy elkezdődjenek az események… Olyan gyorsan telik el az a pár nap, mint pár röpke óra, de amíg tart az maga a mámor a honvédeknek. Egy csoport egy csapattá kovácsolódik.

Bárhogy is kapaszkodunk az érzésbe sajnos véget ér. Most sem lett másképp a 29. tavaszi emlék-hadjárattal sem, és újra egyfajta hiányérzetet hagyott maga mögött. Vissza kell vennünk hétköznapi, „szürke” ruháinkat, vissza kell rázódnunk a mindennapokba. De a szép emlékek megmaradnak,és elkísérnek minket. Csendes estéken szinte fülünkbe hallatszik ahogy a hat fontos ágyú eldörren és hangja felülmúlja a többiét, a bakancsok ütemesen masíroznak dobok szavára a harctereken, kardok és a szuronyok fémes hangja megcsendül, és honvédő sereg harckiáltással rohamoz és vívja ki szabadságát.

Tóth Péter

Képek: Rácz Tünde és az internet.


2017. március 15., szerda

Március 15-i ünnepség, Békéscsaba

Ma fürge szellők végignyargaltak az igen szép főtéren, megkocogtattak egy-két ablakot, hírül adva, hogy a Tavasztündér megérkezett - Tárd ki az ablakod!

Ilyen rügypattintó időben ünnepeltük a csodás szabadságharcunk évfordulóját, március idusán. A szépen kialakított tér megtelt emberekkel. Mosoly az arcokon, ünnep a lelkekben. A cipő a csizma fényes, a nadrág frissen vasalt, a szoknya takaros, legalábbis a néptáncosok népes csapatán.
 
A Kossuth szoborhoz ömlik a koszorúba kötött virág.
 
 Az ünnepi menet kerül egyet a patinás szép épületek ölelte főtéren. Az ágyúnkat két remek ló röpíti, majd letáborozunk a még alvó szökőkút mellett.
 
Nemsokára vége a színpadon a színvonalas műsornak, a látogatók átpártolnak a hadfiak táborához. A katonai hagyományőrzők bemutatóján sortüzet adnak  a puskák, durrannak a pisztolyok, a szegedi és a nagykátai tüzérek ágyúi megremegtetik a környező ablakokat.
 
Reméljük még visszatérünk e remek városba!
 
Kép: Lehoczky Péter, Smid Tibor.



Szolnoki csata, Szolnok

A hó olvadni kezd, a tavasz első napsugaraiban fürödve csicseregnek a madarak, az első gólya hazatér. A hagyományőrző számára ez csak egyet jelent, rendbe teszi egyenruháját, átnézi felszerelését, hiszen hamarosan puskaporossá válik a levegő, elkezdődik a dicsőséges tavaszi hadjáratot felelevenítő csatasorozat. Mindennek nyitánya a szolnoki csata, melyet idén március 4-én idézhettünk fel. De mit is?

Röviden: 1849. március 5-én a Damjanich és Vécsey féle hadosztályok kiszorították Leopold Karger és Franz Ottinger vezérőrnagyok dandárjait a városból, így fontos hídfőt biztosítva a további hadmozdulatokhoz.  A szolnoki győzelemmel a Tisza valamennyi átkelője a magyar csapatok kezére került. A diadal következményeként a magyar csapatok gyorsan átcsoportosíthatóak lettek, így ismét a honvédsereg vehette át a kezdeményezést.

A csataimitációt a Tisza partján, karnyújtásnyira a folyó szelíd víztükre mellett pompás időben idéztük fel.  Az ágyúk és a puskák dörögni kezdtek, a táj füstössé, homályossá vált, melyben még inkább felidézhettük azt a dicsőséges ködös napot. Közel 200 hagyományőrző tüzér, gyalogos és lovas csapott össze, szurony szuronyhoz szegeződött, csatakiáltások hallatszottak. Természetesen a férfias küzdelemből is kivettük a részünket, 11 fővel.  A zalaegerszegi bajtársakkal közösen képeztük a csatába vonuló balszárnyat, és futamítottuk meg az ellent.  Újra átélhettük a győzelem mámoros érzését, melyet remélhetően a nagy létszámú nézőkkel is sikerült átéreztetnünk.

                                                                                   Tóth Péter




2017. március 3., péntek

Balla Zoli temetése, Galgahévíz

„Zoli olyan ember volt, amilyen a kultúra, aminek szerelmese és hűséges napszámosa volt. Színes, értékes, mély gyökerű. A magyarságát nem szájalással,  hanem mindennapi életével megélő elkötelezett, felelősségteljes, s ezzel együtt rendkívül kreatív, de mindig szerény ember volt. Gyűlölte a talmit, nem tűrte a sunyiságot. Utálta a bürokráciát és a fölösleges dolgokat. Letisztult, egyszerű, érthető és nagyon szerethető ember volt.”

Részlet, Székely Tibor a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnökének búcsúztatójából.

Balla Zoli hamvait az ágyúnk vitte utolsó útjára.


Zoli elment, mégis köztünk maradt!


2017. január 28., szombat

Doni-Túra VI. helyszín, Jászboldogháza

 Foga van a télnek, de az is lehet, hogy agyara is van. A dércsillámok, mint apró gyémántok meglepik a fák csupasz ágait a kerítést, az áram drótjait, egyszóval mindent ami kívül esik a jó meleg szobán.

Amíg öltözködünk, felszerelkezünk, a helyzet egyre rosszabb. Körbeölel ez a nyavalyás hideg, indulás előtt néztem meg a hőmérőt, - 8 fok. Mozgásunk még kevés, így belűről fűteni még nem tudunk. A lábunk fokozatosan hűl, te jó ég mi lehetett kint a Don kanyarjában - 40 fokban!? Szerencsénkre szólnak, hogy mindjárt kezdődik a megemlékezés. Utolsó simítások: gombold be a köpeny fölső gombját, igazítsd meg a gallérom, a szuronyom húzd már előre stb. Sorakozó, majd elindulunk az emlékműhöz.

Megkezdődik a megemlékezés. Az emlékművön névsor, azoké akik Jászboldogházáról elmentek katonaként és soha többé nem tértek haza. A teremtő áldja meg a sírjaikat, bárhol is vannak!

A megemlékezés végével nekiindulunk az útnak. 17,3 km. Útközben még megállunk a temetőben, az ismeretlen katona sírjánál. Innen a közelből hozták be nemrégen a csontjait. Egyenlőre nem tudni ki Ő, így azt sem tudni, hol várták évekig haza. Talán egyszer kiderül. Sírja szépen gondozott.

Előőrsök előre! Oldalt a hatalmas pusztaság miatt nem biztosítunk, figyelők vannak kijelölve. Igazi télben törjük magunkat előre, a jégbordás úton. Pihenőt Szent Vendel szobránál tartjuk, oltalmában ajánljuk magunkat. Pórtelek központját nem érintjük előtte kanyarodunk el, vissza a cél felé, vagyis Jászboldogházának.

Megérkezvén barátunk házához, kiállítást szemlélünk a gyűjteményéből. Többen elcsüggednek, azt hitték eddig, szép összegyűjtött anyaguk van.

A vacsora igazi meglepetés. Rendkívüli tisztaság, a bőség zavara. A gulyás olyan "még szedek egy tányérral!" fajta.

Jól esett az egész napos kint lét után a terem melege és a figyelmes gondos vendéglátás!

Köszönjük jászboldogházai barátaink!

Az eseményt a MATASZ Jász Nagy-Kun Szolnok megyei szervezete szervezte.


2017. január 23., hétfő

Magyar Kultúra Napja, Nagykáta

A Szent Korona őfelsége - a koronaőrök is így nevezik - a Magyar Kultúra Napja alkalmából több mint 2 órát tartózkodott városunkban. (Természetesen hű másolatban.)

"A magyar Szent Korona Európa egyik legrégebben használt és mai napig épségben megmaradt beavató koronája A magyar államisága egyik jelképe, mely végigkísérte a Magyar történelmet legalább a 12.századtól napjainkig. A gyakori trónviszályok idején birtoklása nagy előnyt biztosított a királyi hatalomért folytatott harcban. A Szent Korona állami jelképi funkciójára épült a Szent-korona-tan a magyar államjog fejlődésének egyik kiindulópontja. Ez a magyar alkotmányosság alapja volt az Anjou-kor végétől egészen a második világháború végéig. A tan szerint az ország alaptörvényének és jogrendszerének végső forrása a Szent Korona, és mint jogi személy, a Magyar Államnak felel meg. A történelmi hagyomány szerint 1038 augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján, I István magyar király a Szent Korona képében fölajánlotta Magyarországot Szűz Máriának. Ezzel elkezdődött az a történelmi folyamat, amelynek során a Magyar Királyság koronázási ékszeréből a magyar államiság jelképe lett."

Csapatunkat érte az az igen nagy megtiszteltetés, hogy a Szent Koronát bevihette és váltott őrséggel őrizhette a jelenléte alatt.

Idézet: Wikipédia.
Képek: Lengyel István


2017. január 15., vasárnap

Doni hősökre emlékeztünk Nagykátán.

Lévay Sándor tüzér hadnagy, a hadosztály ezredének főfigyelője, aki messze a lövegek előtt távcsővel és műszerekkel irányítja az ellenséget nem is látó ágyúk tüzét, a tábori telefonon parancsot kap ezredesétől:
„- Sanyi vonulj vissza. Osztályparancsnokod elesett…..Oszkino, a hadosztály parancsnokság orosz kézen. Te is csak a 4. ütegen keresztül tudsz már vissza jönni. Siess, várunk.
- Ezredes úr, nem megyek. Nagyszerűen látok innen. Mindennel tisztában vagyok, csak akkor megyek, ha már nem segíthetek.
- Lévay hadnagy úr, azonnal vonuljon be, végeztem.”
Most Lévay barátja, az 5. üteg első tisztje szól a telefonba:
„- Sanyi ne szamárkodj, gyere vissza, hiszen a lőelemekből látom, hogy majdnem saját figyelődet lövöd.
-  Amíg használni tudok, nem megyek.
-  Sanyi!
-  Már ketten vagyunk a figyelő tisztesemmel. Összesen négy kézigránátunk van és két pisztoly. Az oroszok teljesen kőrbe fogtak. Három percen keresztül lőjétek a figyelőmet, ahogy csak bírjátok, akkor megpróbálok kitörni. Ha nem sikerül Isten veletek.”
15 óra 30 perckor Lévay hadnagy visszaadta lelkét az Úrnak.

 Értük szólt a harang és lobbant a mécses lángja!


2017. január 12., csütörtök

Doni áttörés megemlékezés, Budapest - Ludovika tér

Károly Ferenc:

Útjelzők

Láttad-e Uram,
azt a sereget?
Megvívni halállal,
birkózni hóval,
leskedő hollóval?
A megfagyott lábát,
ahogyan ott lebeg?
S ahogy ölelgették
zörgő rongyaikban
a megvadult szelek.

Láttad-e Uram,
élő keresztedet?
S ahogy integettek
lehullva a hóba
a megfagyott kezek?


Csapatunk, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghívására vett részt, a Doni-áttörés 74. évfordulóján rendezett megemlékezésen.

Képek: honvédelem.hu
             uni-nke.hu