Eltelt egy év és csapatunk képviselői ismét itt vannak, a díszőrség feladatával, a Háborús Emlékhelyeket Gondozók Társasága jóvoltából. (Katona sírok rendbehozása a fő tevékenységük.)
Az itt nyugvó magyar honvédek tisztelete hozott el bennünket az ukanci és a bohinska bistricai katonatemetőbe.
A temető és a környék fái az őszi ruháikban pompáznak. Az egyik, aranysárga leveleit eregeti alá, a másik hatalmas barna levelei méltósággal himbálóznak a szellők szárnyán. Csend van. Hallani ahogy földet ér a levél és ahogy a csöpögő esőcsepp mindjárt telibe is találja. Csend van. A nyaralók már elvonultak, a síelők még nem érkeztek meg e tájékra.
Az itt nyugvó honvédek nyugalmát nem zavarja semmi.
Egy röpke időre csak az emlékezők űzik el a némaságot. De miután a díszlövés döreje ide oda csapódva elcsitul a hegyek ormán és a sötét ruhás emlékezők elhagyják a sírkertet, ismét visszaveszi csend a birodalmát. Ezután csak néha-néha csikordul meg a katonatemető kovácsoltvas kapuja, ha egy-egy látogató kitárja és méltósággal belép rajta.
