Ünnepség, Békéscsaba.

   Az előző bejegyzésben írtam, hogy a csapatunk egyik fele itthon maradt.
  Hová lett a másik fele?
  A csapat másik fele kedves invitálásra Békéscsabára utazott. Visszatérők voltunk, jártunk már itt 10 évvel ezelőtt.
  Hajnal 5 órakor útra keltünk az ágyúval, a mozdonnyal, hogy 9 órára a helyszínen legyünk.
  A teljesen átépített főtéren, igazán nagyszabású látványos felvonulást szerveztek.
  Ezt követően közönségtalálkozó alakult ki, a gyermekek és az érdeklődők nagy örömére.
  Sok irodalmi mű szól a szabadságharcunkról, a nemzeti ünnepünkről március 15-éről, de a jelképpé vált kokárdáról talán igen ritkán van. A kokárdát - ezt mondja a hagyomány - elsőnek Petőfi és Jókai kapott. Az előbbi Szendrey Júliától, az utóbbi Laborfalvi Rózától.
 
Íme egy vers a kokárdáról:

Schmidt János:

Tűzd fel!

Tűzd fel, ne szégyelld,
tedd szíved fölé!
Érezd, hogy beléd simul,
bársony az ünnep köré!
Légy büszke! Viselheted
hős bélyegét a múltnak,
átöleli testedet
e színek koszorúja.
Halld a népet, ő fia
minden szónak vezére,
egy talpra állt nemzet él,
ifjúsága kezében.

Tűzd fel, ne szégyelld,
hord szíved fölött!
Túl nagy volt a tétlen csend,
itt a Kárpátok között.
Tört a turáni átok,
nem sebez súlyos karma,
a legutolsó esélyt,
minden magyar akarja.
Medencényi zászlót sző,
e mellekre gyűrt jelvény,
lobogva kér áldást ránk,
az ősszeretet nyelvén.

Tűzd fel, ne szégyelld,
szív legyen vászna!
Benned és a nemzet,
s az a kokárda!

2011. március 13.

Az ágyú szállítását Molnár Gábor vállalkozó szponzorálta.