Ezt a tájat bizonyára Isten jókedvében teremtette. A nyugtató zöld szín ezer árnyalatával magához ölelt természet. Az utak fel s alá szaladnak, kanyarognak jobbra-balra és mindegyik célba ér. Az egysávos út fölött már lombok bólogatnak, jobbról hatalmas tábla MAGYAR ÚT. Jó felé haladunk!
Az ágyút vontató autónk előtt szabad az út. A többieket lefogják, meg kell váltani a belépés jogát. Balról sátrakat hagyunk el, melyekben szorgos emberek teszik, amit tenni kell. A lehúzott ablakunkon már illatként tekeredik be a sült hús, bár még reggel 9 óra, jut eszembe, reggelizni is kell!
Mire 10 órakor a szentmise elkezdődik, már a helyünkön vagyunk, egy kopár kisebb domb tetején, körpanorámás kilátással. Előttünk a rendezvény völgye, a főzős sátrakkal, melynek egyik sora felkúszik az ágyúállásig.
Mindenhol csak vidám embereket látunk, a Teremtő ránk mosolyog, kitűnő az idő.
Óránkét durrantunk egy nagyot, megszólaltatjuk a hatfontost, no meg a kézi fegyvereket. Tudtára adatik mindenkinek, hogy itt vitézek is vannak!
Tény, hogy óránkét szépen összegyűlnek körülöttünk a kíváncsiak, mindenki az ágyúnál és persze velünk akar fényképezkedni. Hiába no! A ruha teszi az embert!
Az időnk tovalibben, a nap is húzódik a horizont felé, ágyúrakodás, majd hazafelé fordítjuk a kerekeket.
Viszont látásra Virágos - puszta!
