Október 6-án volt éppen 30 éve annak, hogy a temetőnkben készen lett a "Hősök kertje".
Akkor a Nagykáta Barátainak Köre szervezésében jött létre ez az elkerített kicsi kert. Ha akkor ez nem jött volna létre, bizony jobban csökkent volna a hősök nyughelye.
Ide, 1849 április 4-től kezdve egészen július 21-ig 59 katonát temettek el, kik a Keglevich kastélyban létrehozott szükségkórházban adták vissza lelküket a Teremtőnek, a tápióbicskei csatában kapott sebesülésük által.
Április 4-ei napon hét vitézünk halt meg a kórházban, a következő napokban 1-2 naponta. Ebből kikövetkeztetve nem tömegsírba helyezték el őket, hanem mindenki megkapta a végtisztességen a külön sírt. Így nehéz elképzelni, hogy ezen a megmaradt kicsiny területen 59-en nyugodnának. Az idősebbek emlékezete szerint az a terület jóval nagyobb volt, meg lehetett számolni az 59 sírhantot. Ám az utókor "hálája" igen csak csökkentette a sírhantokat. Harminc évvel ezelőtt csak ezt a megmaradt területet lehetett körbekeríteni.
A " Hősök kertje" már igencsak megkopott, korhadt és rozsda marta. Ezért a tüzércsapatunk kézbe vette a felújítását. A korhadó félben lévő fejfákat lecseréltük. A felesleges tujákat kivágtuk, a kerítést lefestettük. A kert fel lett töltve, megemelve a szintet.
Utolsó simításként jó pár fejfát kellett még helyre tenni, de ez a munkálatot elég gyorsan, már rutinnal végeztük, így szemlátomást sorjáztak a keresztek. A katonatemetőkben mindig fegyelmezetten sorakoznak a keresztek. A katonák holtukban is követik a parancs fegyelmét.
Még egy kicsi gereblyézés majd a jó munka tudatával ballagtunk ki a temetőből. Kellemes érzéssel – mint aki jót tett.
Szeptember 27-én kezdtük s október 6-án, amikor a déli harangszó átsuhant a temető felett, befejeztük a munkálatokat.
"Apák, fiúk, szerelmes vőlegények,
kik porladoztok, haj, sok éve már,
akik elé mennydörgő ágyúszóban,
véres mezőkön toppant a halál,
aludjatok! – A szunnyadástok boldog,
mert csonttá kövült bennetek az álom:
hogy hatalmas, erős nemzet él
Kárpát ölében, a tiszai tájon"
(Somogyváry Gyula)
Nem mindig szokásom neveket írni, mert úgy érzem csapatmunkáról van szó, de most kivételt teszek és sorolom kik vettek részt a munkákban:
Magó János, Magó László, Smid Tibor, Smid Benedek, Tóth Péter, Tóth Károly, Barad Attila, Szécsényi László, Káplár Béla.
Az önkormányzat 200 000 Ft-al járult a költségekhez. A VGSZ támogatása nélkül is sokkal nehezebb munkánk lett volna.
