Tél lévén, kellemesnek is mondható a reggel. A éltető nap még igen unottan engedi sugarait a gyülekező seregre.
A Doni-emléktúrára gyülekezünk Jászboldogházán, a Polgármesteri Hivatal előtt. A tervezettnél később érkeztünk meg, hiszen a vontatott könnyű ágyunkat is hoztuk, illetve vontattuk. De a lényeg, a 9 órás megemlékezésre már minden rendben volt. Ágyúnk a helyén, díszőrség felállításra kész, az emlékmenet résztvevői felsorakozva. 9 órakor pontosan elkezdődtek a Doni-hősökre emlékező percek.
Don, a Don-kanyar, A Doni-áttörés a magyar történelemben szinonimájává vált a katonai szenvedésnek. A keserves vánszorgásnak a végtelen hómezőn, a csontropogtató 40 fokos hidegnek, a hókupacból kiálló emberi karnak, a lánctalpak alatt szétlapuló katona testének, a fagyott testrészeknek, az elkeseredésnek, a vágyott halálnak és még hosszan sorolhatnám a végtelen szenvedések fokozatait.
A jászboldogházi megemlékezésnek vége. Az emléktúra résztvevői kettes oszlopban felsorakoznak. A menet elején a katonai hagyományőrzők, a végét pedig a civil résztvevők zárják.
A község temetőjében az ismeretlen katona sírjánál, koszorúzás és díszsortűz, majd irány Jánoshida.
Mivel módunkban áll a választás inkább az aszfaltutat választjuk az olvadt, ragacsosan sáros dűlőút helyett.
Jánoshidán került pogácsa és tea is a menetoszlop számára. majd az elhelyezkedések után megemlékezés a II. világháborús emlékműnél.
Visszafelé már a könnyebb végét választottuk a dolognak, a település határában már járműre szálltunk.
Az idén is megcsodáltuk Kövér Attila barátunk hatalmas gyűjteményét. Volt mit csodálni. Majd vacsorát adtak az emléktúra résztvevőinek.
A Doni-Hőseinkre emlékezve, megint volt egy szép napja csapatunknak.
Képek: Babinyecz János, Káplár Arnold