2018. március 15., csütörtök

Március 15-i részvételünk különböző helyszíneken

Székesfehérvár


E szép régi város  terén, a Városháza-téren eresztettük le az ágyúnkat az utánfutóról. Még alig mozdult az utca, sétálók még talán otthon melegében reggeliztek, de az ünnepi készülődés már elkezdődött. A hűvös  fuvallatok, melyek ott cikáztak körülöttünk – talán a Vértes, vagy netán a Bakony lejtőiről csusszantak ide – de tény, hogy a nem szívesen vettük kergetőzésüket. A permetező eső is fényesítette néha az utca kövezetét. Hiába tudtuk, hogy március idusa van, az idő februárinak tűnt. Na de múlt az idő, szépen telt a tér, jól beöltözött kokárdás emberekkel. A műsorból nem nagyon tapasztaltunk semmit, elég messze voltunk a színpadtól. A közönség érdeklődését igyekeztünk kielégíteni, sok mindent elmondva e neves ágyúról és kezeléséről.


Nagykáta

Pár év óta kétfelé válik a csapatunk, hiszen több helyen szükség van ránk. Városunkban már rutinosan teljesítettük ünnepi feladatunkat.


Szentlőrinckáta

Délután Szentlőrinckáta településen vártak ránk. Szép új emlékműnél teljesítettünk szolgálatot.