100 éve írták alá a padovai fegyverszünetet

1918. november 3-án vasárnap, az olaszországi Padovában aláírta az Osztrák -Magyar Monarchia a fegyverszüneti egyezményt.

Az aláírt okmány előírta:

„Az ellenségeskedést azonnal be kell szüntetni.

A Monarchia hadseregét le kell szerelni, kivéve 20 békeállományú hadosztályt.

Minden megszállt területet ki kell ürítenie a Monarchiának.

Az Adriai-tenger környéki monarchiabeli területeket ki kell ürítenie a Monarchiának.

Az antant csapatok számára felvonulást kell biztosítani az addig megszállva tartott területekre.

A német csapatokat ki kell utasítani a térségből, amennyiben az 15 napon belül nem történik meg, úgy internálni kell őket.

A Monarchia csapatait vissza kell vonni a Brenner-hágóig.

Az antantot megilleti a teljes mozgásszabadság és megszállói jogok a Monarchia egész területén.

A pótjegyzőkönyv szerint a fegyverszünet nem az aláíráskor, november 3-án, hanem másnap, november 4-én, délután három órakor lép hatályba. Mivel az osztrák hadvezetés már a fegyverszünet aláírása előtt értesítette a harcoló hadseregeit az ellenségeskedések azonnali beszüntetéséről, azok nem harcoltak tovább november 3-a után, ám az olasz hadvezetőség betartotta a pótjegyőzkönyv előírását, és november 4-ig továbbra is harcoló félként lépett fel. A monarchiabeli katonák fegyvertelenül várták az előrenyomuló olasz csapatokat, akik azonban hivatkozva arra, hogy még hadban állnak egymással, a Monarchia katonáit hadifoglyoknak tekintették és hadifogságba ejtették őket, így az utolsó napon, november 3-tól november 4-ig több mint 300 000 monarchiabeli katona esett olasz hadifogságba, emellett az olaszok jelentős hadizsákmányra is szert tettek.”

Csapatunk erre a napra – amikor véget ért az öldöklés – emlékezett a Nagy Háború emlékművénél.                                                                           

Idézet: Wikipédia

Az 56-os forradalom ünnepe.

Alkonyat tájékán is jó volt még az idő, bár érezhetően besurrant a város utcáira a lombhullató, lombsárgító őszi hírnök.

Tüzércsapatunk a megszokott módon ismét forradalmároknak öltözött és végezte a rá kirótt feladatokat.

Aradi vértanúk megemlékezés - Nagykáta

A 13-ból négy vértanú utolsó percei és ami utána történt.

AULICH LAJOS honvéd tábornok

Világosnál esik fogságba, 1849. október 6-án hetediknek hal hősi halált a bitón. Maradványait az 1932 májusi aradi árvíz idején találták meg, hamvai 1974 óta a vértanúk emlékoszlopa alatti kriptában nyugszanak.

A szabadságharc e kitűnően képzett, rendkívül vonzó személyiségű katonája, akit még Ernst törzshadbíró is "kiváló embernek" nevezett, nyugalmát a kivégzése előtti éjszakán sem vesztette el. Horatius verseit olvasgatva várta a halált.

DAMJANICH JÁNOS honvéd tábornok

1849. október 6-án nyolcadikként halt – törött lába és magas termete miatt – rettenetes kínhalált az akasztófán. Teteme 125 évig felesége rokona, Csernovics Péter temesi főispán mácsai kastélyának parkjában pihent, 1974 óta az emlékoszlop kriptájában nyugszik.

Már csak ketten maradtak Vécseyvel, amikor a pribékek hozzá léptek: "Azt gondoltam, én leszek az utolsó, mert a csatában mindig első voltam" - mondta.

„Szegény Emíliám! Éljen a haza!” - ezek voltak utolsó szavai.

DESSEWFFY ARISZTID honvéd tábornok

Haynau "betartja" Liechtenstein ígéretét: Dessewffy Arisztidet kötél általi halálra ítélik, de "kegyelemből" 1849. október 6-án reggel 6 órakor "lőpor és golyó" általi halállal hal.

1850 tavaszán maradványait unokatestvérei ládában, kettéfűrészelve csempészték a margonyai Dessewffy-birtokra, jelenleg is ott – mai nevén Marhaňban – van a sírja.

"Csoda, hogy minden magyart ki nem irtottak a Habsburgok háromszáz év óta" - mondta a siralomházban, majd mély álomba merült. "Tiszta lelkiismeretem van, s az hagyott aludni" - magyarázta papjának, majd teljes nyugalommal állt a kivégzőosztag elé.

KISS ERNŐ honvéd tábornok

Tetemét a kivégzést követő második napon ásta ki tisztiszolgája, hat hétig hamis sírfelirattal nyugodott az aradi temetőben, majd tizenhat évig Katalinfán volt eltemetve, végül maradványait átszállították Alsóeleméribe – mai nevén Elemir –, a családi sírboltba. Ma is ott pihen.

Kivégzésekor nem engedte a szemét bekötni. "Szegény hazám! Isten büntesse meg hóhérainkat!" - kiáltotta a sortűz eldördülése előtt. A lövések csak megsebezték, ekkor egyesek szerint így szólt: "Hát én, rólam elfeledkeztek?". Mások úgy emlékeznek, hogy saját maga vezényelt újra tüzet a megzavarodott kivégzőosztagnak. Egy altiszt közvetlen közelről lőtte agyon.

Az írás Réthy Endre és Takács László tanulmányából idézve.

Csapatunk minden évben részt vesz ezen az igen színvonalas rendezvényen, melyet a Damjanich János Gimnázium szervez az épület előtt álló névadó tábornok szobránál.

A képek GKFOTO.

Az utolsó kívánság - Bábolna

"Az egek Urától csak egyet kérek, hogy ha meghalok, itt temettessem el, egy bábolnai legelőn, hogy még onnan alulról is hallhassam kedves lovaim patadobogását!"

Pettkó-Szandtner Tibor tábornoknak volt ez a kívánsága halála előtt. A legendás tábornok a bábolnai ménes parancsnoka volt 1944-ig. A Vörös Hadsereg közeledtére menekítve a ménest, Nyugatnak vette az irányt. Németországban halt meg 1961-ben.

57 év után teljesítette az Úr – és a hálás utókor – a kívánságát, hazakerültek földi maradványai a felesége poraival együtt.

Csapatunknak jutott az a megtisztelő feladat, hogy elkísérhettük utolsó útjára és az ágyúnk vihette hamvaikat.

Hősök nyughelye

Október 6-án volt éppen 30 éve annak, hogy a temetőnkben készen lett a "Hősök kertje".

Akkor a Nagykáta Barátainak Köre szervezésében jött létre ez az elkerített kicsi kert. Ha akkor ez nem jött volna létre, bizony jobban csökkent volna a hősök nyughelye. 

Ide, 1849 április 4-től kezdve egészen július 21-ig 59 katonát temettek el, kik a Keglevich kastélyban létrehozott szükségkórházban adták vissza lelküket a Teremtőnek, a tápióbicskei csatában kapott sebesülésük által.

Április 4-ei napon hét vitézünk halt meg a kórházban, a következő napokban 1-2 naponta. Ebből kikövetkeztetve nem tömegsírba helyezték el őket, hanem mindenki megkapta a végtisztességen a külön sírt. Így nehéz elképzelni, hogy ezen a megmaradt kicsiny területen 59-en nyugodnának. Az idősebbek emlékezete szerint az a terület jóval nagyobb volt, meg lehetett számolni az 59 sírhantot. Ám az utókor "hálája" igen csak csökkentette a sírhantokat. Harminc évvel ezelőtt csak ezt a megmaradt területet lehetett körbekeríteni.

A " Hősök kertje" már igencsak megkopott, korhadt és rozsda marta. Ezért a tüzércsapatunk kézbe vette a felújítását. A korhadó félben lévő fejfákat lecseréltük. A felesleges tujákat kivágtuk, a kerítést lefestettük. A kert fel lett töltve, megemelve a szintet.

Utolsó simításként jó pár fejfát kellett még helyre tenni, de ez a munkálatot elég gyorsan, már rutinnal végeztük, így szemlátomást sorjáztak a keresztek. A katonatemetőkben mindig fegyelmezetten sorakoznak a keresztek. A katonák holtukban is követik a parancs fegyelmét.

Még egy kicsi gereblyézés majd a jó munka tudatával ballagtunk ki a temetőből. Kellemes érzéssel – mint aki jót tett.

Szeptember 27-én kezdtük s október 6-án, amikor a déli harangszó átsuhant a temető felett, befejeztük a munkálatokat.

"Apák, fiúk, szerelmes vőlegények,

kik porladoztok, haj, sok éve már,

akik elé mennydörgő ágyúszóban,

véres mezőkön toppant a halál,

aludjatok! – A szunnyadástok boldog,

mert csonttá kövült bennetek az álom:

hogy hatalmas, erős nemzet él

Kárpát ölében, a tiszai tájon"

(Somogyváry Gyula)

Nem mindig szokásom neveket írni, mert úgy érzem csapatmunkáról van szó, de most kivételt teszek és sorolom kik vettek részt a munkákban:

Magó János, Magó László, Smid Tibor, Smid Benedek, Tóth Péter, Tóth Károly, Barad Attila, Szécsényi László, Káplár Béla.

Az önkormányzat 200 000 Ft-al járult a költségekhez. A VGSZ támogatása nélkül is sokkal nehezebb munkánk lett volna.

Ünnep városunkban

Géza fejedelmünk fia – kit születésekor még Vajknak neveztek – keresztelésekor (985-989 között) az István nevet kapta. Géza fejedelmünk halála után, fiára, Istvánra szállt a a fejedelmi tisztség 997-ben. A Júlián naptár szerint 1000 karácsonyán Magyarország királyává koronázták. István, a törzsek szövetségéből alakult fejedelemséget, keresztény állammá alakította. Ez az állam 1028-tól fennmaradt a Kárpát medencében Trianonig, 892 évig. István királyt 1083. augusztus 20-án szentté avatták. Ennek a napnak emléke mind a mai napig fennmaradt kisebb-nagyobb döccenőkkel, tiltással és átkereszteléssel, ahogy az adott politikának jobban tetszett.

Városunkban szintén elég kicsire zsugorodott e nemzeti ünnep, de ez sem lesz mindig így.

Csapatunknak feladata volt a művelődési háztól az ünnepi menet felvezetése, a templomba.

Pápa, hadijáték

A régi legendás pápai tábor! Igen hosszú szünet után ismét elment csapatunk ebbe a kedves városba, Pápára.

Valamikor – vagy 16-18 éve – Pápán huszártáborokat tartottak. Igen szerettünk oda menni, mert az eseménynek igen jó hangulata volt, értelme volt az ottlétünknek. Azt is lehet mondani, hogy oda válogatva hívták meg a csapatokat. Minden remekül meg volt szervezve, napirend szerint zajlottak a programok. Minden alkalommal betanultunk egy hadijátékot, amit a zárónapon a Várkertben bemutattunk. Egyes pillanataira ma is élesen emlékszem, holott rohan az idő.

Bár az alapok teljesen megváltoztak, igazán jó volt a régi barátokkal találkozni, egy-egy baráti ölelés járt nekik.

A mostani hadijáték alkalmával, a nagy ágyúnkkal, a magyar seregeket erősítettük ismét, így nem sok esélye marad szegény osztráknak. Mutatta is mérgét a hatfontos, nagyokat böffentett a fehér kabátosokra. Azok meg ezerfelé szaladtak.

Olaszország 2018. július 13-16-ig

Július 13.

Nagyjából 12 órás robogás az autópályákon, kisebb megállókkal.

Július 14. Arsiero, Laghi

Szombat délelőtt szabad óráink vannak, így Giacomó barátunk elvisz az I világháborús Belvedere erődhöz. Voltunk már itt úgy 7-8 éve, nem a régi kép fogadott. Az elhagyatottság megszűnt, remekül rendbe téve minden, tartalmas kiállítások a borzalmak éveiről.

Délután beöltözés Arsiero városában, az olasz hősi temetőben koszorúzás, ahol osztrák-magyar katonák is álmodnak, talán a családról.

A koszorúzás után igen kanyargós úton Laghiba, helyesebben Molini településre autózunk. Itt a jelképes osztrák-magyar katonai temetőben megemlékezés, koszorúzás.

Július 15.Tonezza del Cimone

Délelőtt masírozás a főutcán, talán egy kilométer hosszan, közben koszorúzás a városka hősi emlékművénél. A főutca végétől, a templomtól, ki-ki a saját kocsijában elmegy a városka szélén lévő "Megbékélés parkja"-ig.

Itt már több és hosszabbak a beszédek, itt már rövidített szentmise is van, akár áldozni is lehet. Olaszországban vallásosabbak az emberek, náluk nem építették a szocializmust.

Mindhárom helyen koszorúkat helyez el a nagykátai csapat, a kinti barátaink jóvoltából.

Július 16. hétfő

Sajnáljuk ezt a szép vidéket és a barátainkat itt hagyni, de reggeli után indulunk haza.

Nyári tábor valahol a Tápió-mentén, Június 29-30.

Összefogásból – abból általában jó születik – egy remek nyári katonatábor kerekedett kint a határban, arra amerre a Tápió patak oson a partjai közé szorulva.

A Honvédtüzér Hagyományőrző Csapatunk és Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület tervezetében született meg az ötlet – nem először – egy nyári táborról. A szervezés bepöccent, mint egy Trabant kora reggel, ha nincs beköpve a gyertya.

Mennyi sátor és ágy kell, no és asztal, pad? Napirend, kiképzési terv hamar papírra került.

- De mit eszik a tábor?

- Az hagyján, de ki főz?

- Hát a Tibi!

- No ezt is megoldottuk!

Megoldódott a terület lekaszálása is mert magasra szökkent a dudva. A latrina is meg volt ásva, így jöhettek a táborverők. A sátor gyorsan kinőtt, mint csiperkegomba eső után. A tábor hamar be volt rendezve, így jöhettek a kiképzendők, mármint a katonák.

Péntek délután már egymásután érkeztek a civilek, a katonaruha csak szombat reggeltől érvényes. Szombat reggel elindult a kiképzés, gyakorlás. Alaki az alap. Állni, elindulni és menni alapvető tudás. Később jött a fegyverismeret, fegyverkezelés és ápolás, majd a gyakorlatok. Végül harcászat tarkította az utolsó napot.

Vasárnap délután táborbontás, mindent a helyére alapon.

- Isten veletek!

Erős, barátságos kézszorítás után szétszéledt a tábor.

Kiállítás Rákoscsabán

Rákoscsabán, a Közösségi Ház-ban (Csigaház) állította ki Albert Ferenc barátunk, azt a hatalmas és szép fénykép és dokumentum anyagát melyet összegyűjtött.

Óriási munkát, energiát belefektetve gyűlt az anyag, az I. és a II. világháború emlékeiről, hadisírjairól. Sok-sok idő, kilométer és nem kevés anyagi áldozat is látható a szép képek mögött. A hazafiúi elkötelezettség, ( Talán nem ismeretlen e fogalom?!) a hős katonáink mélységesen mély tisztelete vezérelte napjait gyűjtőútjain és az egyszerű hétköznapokon. Másképpen ez nem nagyon megy.

Csapatunk a díszőrség megtisztelő feladatát látta el.