2012. Karácsony

Emlékek a hadak útján.

Tisztelt Látogató!

Újabb emlékhellyel bővült weboldalunkon a csapat által meglátogatott katona temetőkről szóló rovatunk. 

A fotóra kattintva Tonezza del Cimone, (Olaszország) újralétesített katonatemetőjébe a "Megbékélés Parkjába" látogathatnak el. 

Kellemes időtöltést kívánunk!

Emlékek a hadak útján.

Tisztelt Látogató!

Újabb emlékhellyel bővült weboldalunkon a csapat által meglátogatott katona temetőkről szóló rovatunk. 

A fotóra kattintva Bohinjska Bistrica, (Szlovénia) osztrák - magyar katonatemetőjébe látogathatnak el. 

Kellemes időtöltést kívánunk! 

Emlékek a hadak útján.

Tisztelt Látogató!

Weboldalunkon a csapat által meglátogatott katonai emlékhelyek közé egy újabbat helyeztünk el. Ezúttal Laghi - Molini (Olaszország) osztrák-magyar katonatemetőjével ismerkedhet meg a képre kattintva.

Díszőrség, Ukanc (Szlovénia)

Eltelt egy év és csapatunk képviselői ismét itt vannak, a díszőrség feladatával, a Háborús Emlékhelyeket Gondozók Társasága jóvoltából. (Katona sírok rendbehozása a fő tevékenységük.)

Az itt nyugvó magyar honvédek tisztelete hozott el bennünket az ukanci és a bohinska bistricai katonatemetőbe.

A temető és a környék fái az őszi ruháikban pompáznak. Az egyik, aranysárga leveleit eregeti alá, a másik hatalmas barna levelei méltósággal himbálóznak a szellők szárnyán. Csend van. Hallani ahogy földet ér a levél és ahogy a csöpögő esőcsepp mindjárt telibe is találja. Csend van. A nyaralók már elvonultak, a síelők még nem érkeztek meg e tájékra.

Az itt nyugvó honvédek nyugalmát nem zavarja semmi.

Egy röpke időre csak az emlékezők űzik el a némaságot. De miután a díszlövés döreje ide oda csapódva elcsitul a hegyek ormán és a sötét ruhás emlékezők elhagyják a sírkertet, ismét visszaveszi csend a birodalmát. Ezután csak néha-néha csikordul meg a katonatemető kovácsoltvas kapuja, ha egy-egy látogató kitárja és méltósággal belép rajta.

A katonatemetőről weboldalunkon bővebben olvashat a szövegre kattintva.

'56-os megemlékezés, Nagykáta

A világhírű írónő Claire Kenneth (Kölcsey Kende Klára) alábbi versét 1957-ben írta, az októberi szabadságharc első évfordulóján, a legifjabb hőseink emlékére:

 
Anyu, tüntetni megyek!

Tegnap még, selymes szőke hajad
Simogatta szelíd anyai kéz…
Ma fegyverrel a kezedben
A barikádra mész…
Tegnap még féltél az iskolában,
Hogy a leckét nem tudod jól…
Ma? Orosz túlerővel szemben
A géppisztolyod szól…
Csak tizennégy éves voltál
Vézna, kékszemű gyerek,
Bekiáltottál a konyhába:
Anyu, most tüntetni megyek!!!
Olcsó mackóruhát viseltél,
Megtalpalt iskolacipőt.
Emléked azóta már
Csodás legendává nőtt…
Mert soha, soha a világon
Még nem harcolt ilyen sereg,
Halált megvető bátorsággal
Ennyi gyerek, magyar gyerek!
Szemben az orosz tankokkal
Mely mint dübörgő halál
Pillanatonként százakat
Irgalmatlanul lekaszál!
Drága kis testeken gázol
Páncélszörnyek hernyótalpa
Szovjet tankokra vér tapad
És ott feküsztök halva. Halva!
Megölték a gyerekeinket
A hősöket, mert szembeszálltak…
Bolsevista bitangok hada
Nemzetgyilkossá váltak!
Ezt a vért nem mossa le
Évezredek itélőszéke
És egy napon fegyvert ragad
A világnak minden népe!
Példát vesz Rólad kisfiú,
Te vézna iskolásgyerek,
Aki beszóltál a konyhába:
Anyu, most tüntetni megyek!!!

1957






Tüzércsapatunk az idén kiállított két "56-os szabadságharcost" is, feladatuk a Nagykáta város zászlajának védelme volt. Többiek a megszokott tevékenységet végezték, a koszorúk elhelyezésénél voltak közreműködök.

A megemlékezésről további képek láthatók - neveikre kattintva - Marton László, és Teréki Krisztián fényképezőgépéből.

2012 október 4-8. Szentegyháza, Erdély

        Sándor Péter h.ő.huszár őrnagy ki a Szentegyházi Huszár Alapítvány elnöke, ebben az évben is, szíves invitálással volt felénk, várta csapatunkat a Székelyföldi Őszi Hadjáratra.

Örömmel éltünk a meghívással, hisz - 2006 óta egy év kihagyással - szinte már hazajárunk Tündérországba. Régi kedves barátaink ropogtatták meg csontjainkat találkozásunkkor, huszár öleléssel. Könnyű volt a fájdalmat elviselni, hisz azonnal enyhítettük is a Hargita könnye nevű gyógyírrel, mellyel belül kell a fájó tagokat öblögetni. Nem is gondoltuk mire jó még ez a hálás nedű, mert bíz' jól jött a toborzó úton is, a 34 km-es szekeres zötykölődés alatt. Merthogy lovaink nem lévén, szekerekre pattantunk.

         A három napos vigasságban elfelejtettük búnkat, bánatunkat, átéltük milyenek lehettek egykoron őseink toborzó mulatérozásai, hogyan dobogott szívük az az ősi magyar földön.

         Hálásak vagyunk, hogy ott lehettünk, ha Szent Borbála megsegít bennünket, jövőre is bejárjuk Tündérkertet és fejet hajtunk a Hargitán.

                                                                                                           Káplár György

Még több kép ITT

Vitéz avatás, Bicske

A tudósítás kissé megkésett, de sajna' csak most jutottunk képekhez amivel bemutatjuk az eseményeket.            

Milyen rend a Vitézi rend?

A Rend kinyilvánított célja: „Utódaikban is jutalmazni s az ország hűségében megtartani mindazokat, kik a világháborúban  és és a forradalmak alatt egyéni vitézségük s nemzeti érzésükkel kitűntek, s melynek látható jeleként személyes vitézségért adományozott hadi kitüntetéssel rendelkeznek.”

Vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzónak, a rend főkapitányának 1921. augusztus 20-án tartott vitéz avatáson mondott beszéde:

„Vitéz BAJTÁRSAIM!

  

   Meghatottan nézek végig soraitokon. Szeretettel üdvözöllek Benneteket, mint nagy és nehéz idők közepette fajunk legjobbjait. Melleteken a csillogó érdemrendek idegen országok harcairól beszélnek és egy sincs közöttetek, akinek hőstette magyar helységnévhez fűződnék. Ez mutatja legjobban, hogy minket nem győztek le soha! A mi diadalmas fegyverünket nem is az ellenség, hanem saját áruló honfitársaink orozva, hátulról ütötték ki kezünkből, azután meggyilkolták, gúny tárgyává tették győzhetetlen, büszke hadseregünket, nevetségessé a magyar vitézséget.

   Én pedig örökké égő oltárt emelek, mikor a nagy háború legjobbjait hozzákötöm a hazai röghöz, amely évtizedeken keresztül nemcsak tovább táplálja a hősök nemzetségét, hanem megteremti, fennen hirdeti és ápolja a magyar vitézség kultuszát is.

   A Vitézi Rendnek hármas célja van: jutalmazni a vitézséggel párosult honfi erényt, megtartani a nagy idők legjobbjait és biztosítani a hősök nemzetségének fennmaradását, végül bennük és utódaikban a magyar fajnak olyan hatalmat biztosítani, amely rettentő erővel sújt le minden felforgató állam- és nemzetellenes törekvésre.

   A Vitézi Rendet a véráztatta televény magyar földbe ültetem; adja Isten, hogy mihamarabb gyökeret verjen benne. Legyen belőle hatalmas tölgyerdő, amely dacolhasson a második ezredév viharaival; legyen a Vitézi Rend turáni fajunk és hazánk büszkesége, de ha kell, élesen vágó kardja is.

   Egész erőmet és véremet elárult, kifosztott, meggyalázott hazánk szolgálatába állítottam; tudom, hogy Ti, kiknek múltja tiszta, mint a kristály, kik bővelkedtek a férfi erényekben, kikre mindig büszkéséggel és meleg szeretettel gondolok, mindig lelkesedéssel haladtok velem a becsület és az önzetlenség útján.

Isten áldása kísérje a Vitézi Rend működését!”

    Csapatunk négy tagja 2 fő I világháborús, 2 fő II.világháborús egyenruhában díszőrséget állt Őfelsége a Szent Koronánál.

Díszőrség, Kelebia.

      Kelebia nevét sokszor hallani a Budapesti Keleti-pu. bemondójától. 1921-től az utolsó magyar vasútállomás Szerbia irányában.
A kedves kis településnek olasz (Montecassiano) és horvát (Korogy) testvértelepülése is van. Az olaszokkal sportkapcsolatnak indult, ami mára kiszélesedett, a kelebiaiak is, az olaszok is vendégszeretők, e jó tulajdonságokkal felruházva igen megvannak egymás társaságában.
      A két nép igen-igen megszenvedte a Nagy Háborút. ( Akkor még nem számozták, nem tudván,hogy több is lesz.) Ezen gondolatsoron elindulva, most Kelebián kopjafát avattak a két nemzet katonáinak emlékére.
     Tüzércsapatunk eleget tett a szíves meghívásnak, így mi adtuk a díszőrséget. Utána egy díszebéden élvezhettük a helybéliek és az olaszok kellemes társaságát..

Ruhabemutató, Pusztamarót

      Gerecse. Emlékeimbe ez a hegység még az Országos  Kék-túra járásakor lopózott be. Ennyi vaddal más tájakon sehol sem találkoztam.
Az est már az erdőben ólálkodott és ki-ki osont a fák közül a tisztásokra. Vele együtt bátorkodtak ki az erdő lakói a dús legelőkre. Legelő csapataikat, csodálattal szemléltem, gyönyörű, ritka látvány volt, legalábbis egy városlakó számára.
      Már birodalmában vette a rengeteget az éj selymes leple, mikor kicsiny csapatunk egy nagyobb házhoz érkezett. A kapu mellett kicsiny tisztást találtunk, ami letáborozáshoz igen alkalmatosnak látszott. Messze volt már a reggel, azóta úton voltunk.
      Eltelt 20, de az is lehet, hogy 22 év és most megint itt állok a kapuban. Örömmel fedeztem fel a régi táborunk helyét.
      Tehát a Serédi - kastély kapujában állok, a Gerecse rengetegében. (Akkor ezt nem tudtuk.) Csak rossz minőségű erdei utak vezetnek ide, az utolsó részen meg csak terepjáró segíthetett.
      ( Az igen formás nyaralót Dr Serédi Justinián bíboros hercegprímás építette 1920-ban, magánvagyonát felhasználva.)
      Tüzércsapatunk a Honvéd Kulturális Egyesület meghívására került ide Négyesi Lajos barátunk jóvoltából. Az itt táborozó esztergomi Temesvári Felbárt Ferences Gimnázium tanulói számára I vh.-ús fegyver és ruhabemutatót tartottunk, mivel délelőtt a Nagy Háborúval ismerkedtek.