Nyári tábor valahol a Tápió-mentén, Június 29-30.

Összefogásból – abból általában jó születik – egy remek nyári katonatábor kerekedett kint a határban, arra amerre a Tápió patak oson a partjai közé szorulva.

A Honvédtüzér Hagyományőrző Csapatunk és Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület tervezetében született meg az ötlet – nem először – egy nyári táborról. A szervezés bepöccent, mint egy Trabant kora reggel, ha nincs beköpve a gyertya.

Mennyi sátor és ágy kell, no és asztal, pad? Napirend, kiképzési terv hamar papírra került.

- De mit eszik a tábor?

- Az hagyján, de ki főz?

- Hát a Tibi!

- No ezt is megoldottuk!

Megoldódott a terület lekaszálása is mert magasra szökkent a dudva. A latrina is meg volt ásva, így jöhettek a táborverők. A sátor gyorsan kinőtt, mint csiperkegomba eső után. A tábor hamar be volt rendezve, így jöhettek a kiképzendők, mármint a katonák.

Péntek délután már egymásután érkeztek a civilek, a katonaruha csak szombat reggeltől érvényes. Szombat reggel elindult a kiképzés, gyakorlás. Alaki az alap. Állni, elindulni és menni alapvető tudás. Később jött a fegyverismeret, fegyverkezelés és ápolás, majd a gyakorlatok. Végül harcászat tarkította az utolsó napot.

Vasárnap délután táborbontás, mindent a helyére alapon.

- Isten veletek!

Erős, barátságos kézszorítás után szétszéledt a tábor.

Kiállítás Rákoscsabán

Rákoscsabán, a Közösségi Ház-ban (Csigaház) állította ki Albert Ferenc barátunk, azt a hatalmas és szép fénykép és dokumentum anyagát melyet összegyűjtött.

Óriási munkát, energiát belefektetve gyűlt az anyag, az I. és a II. világháború emlékeiről, hadisírjairól. Sok-sok idő, kilométer és nem kevés anyagi áldozat is látható a szép képek mögött. A hazafiúi elkötelezettség, ( Talán nem ismeretlen e fogalom?!) a hős katonáink mélységesen mély tisztelete vezérelte napjait gyűjtőútjain és az egyszerű hétköznapokon. Másképpen ez nem nagyon megy.

Csapatunk a díszőrség megtisztelő feladatát látta el.

170 éves a Magyar Honvédség - Pákozd

A Magyar Honvédség 170 éve alakult meg 1848-ban. Nem gondolnánk, de pontosan lehet tudni a honvéd szó eredetét. Idézem Gosztonyi Péter írását:

„1848. március 15-e után hetekig vitás volt, milyen néven nevezzék el az új magyar fegyveres erőt: „polgárőrség”, „nemzetőrség”, „magyar csatárok” és hasonló elnevezések születtek. Míg aztán valakinek* eszébe jutott Kisfaludy Károly egy 1821-ben (!) írt verse: az „Élet korai” című. Ott találhatók a következő sorok:

Midőn hazáját rabbilincs fenyíti, 

Bőszült érzéssel harczmezőre száll: 

A szép szabadság hőslánggal hevíti, 

Körüldörögje bár ezer halál. 

Nem csügged s honvéd tisztét teljesíti 

Míg győz, vagy testhalmok közt sírt talál; 

A jobb utókortól reményelve bérét, 

A nyert borostyánon kiontja vérét.  

Ezentúl nevezeték a „mozgó nemzetőrséget” honvédségnek és az e testületben szolgálatot vállalt nemzetőrt honvédnek.”

*Kiss Károly katonatiszt, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság (1867) volt ez a „valaki”.

Az idén Pákozdon emlékeztek a Magyar Honvédség megalakulásának évfordulójára.

Csapatunkat az a megtiszteltetés érte, hogy a tiszteletadásként elhangzott három ágyúlövésből az egyiket hatfontosunk adhatta le.

Hősök-Hantok kiállítás Nagykátán

Ilyenkor május végén a háborúkban elesett nagykátai katonahőseinkre emlékezünk. Az idén kicsit másképpen, mint ahogyan azt a Tüzércsapat működése óta megszokhattuk.

Az emlékműveknél a megemlékezést nem tartottuk meg, ugyanis a park területét felújítási szándékkal eléggé feldúlták még februárban. Ám azóta a munkálatok szinte megálltak. Az emlékműveink méltatlan körülmények között és állapotban, valami szebb környezetről álmodnak.

A katonahőseinkről az utókor semmilyen körülmények között nem mulaszthatja el az emlékezés napját, így azok sírjairól, emlékműveikről képkiállítás rendezett Albert Ferenc budapesti barátunk. Évek óta hatalmas anyagot gyűjtött össze, mert sem pénzt, sem fáradságot nem sajnál a hőseink emlékének életbetartásáért, felelevenítéséért.

Az igen színvonalas kiállítás 11 napig volt látogatható, igen gyér látogatottsággal.

Tüzércsapatunk a díszőrséget szolgáltatta a kiállítás megnyitóján.

Magyar Honvédelem Napja

Ismét dörgött hatfontosunk a Budai vár Esztergomi-bástyáján, mikor a Magyar Honvédelem Napja alkalmából nemzeti zászlónk felkúszott a magasba.

Tavaszi Emlékhadjárat 2018. április 2-8.

Erőt, tisztességet Bajtársak!

Százados Úrnak jelentem!

Annak a parancsnak, melyet a Nagykátai Honvédtüzérek 30. Tavaszi Emlékhadjárattal kapcsolatos tevékenységének megszervezésére és lebonyolítására kaptam, a csapat segédletével maradéktalanul és sikerrel eleget tettem!

Hát eltelt ez a pár nap....de micsoda nap!

Hatvan, Boldog, Jászberény, Nagykáta, Tápióbicske, Isaszeg és Vác újra tanúja volt, hogy van egy nagykátai tüzércsapat aki a szívén viseli dicső múltunk ezen kis szeletének emlékőrzését. 

Öröm volt látni a gyülekezéseknél az egyre nagyobbra dagadó létszámot. Az izgatottságot látni a szemetekben. Ekkora létszámmal senki nem vesz részt fegyvernemeinkben az összes rendezvényen, mint mi. Így a gerincet képezzük a tavaszi hadjárat csatáinak megvalósításában. Erre igenis büszkék lehetünk!

Ezúton köszönöm mindenkinek a munkáját! A sofőröknek a sok megtett kilométert, a csapat mozgatását. A kitelepülésben a rengeteg tennivalóban mindenki tevékeny és anyagi hozzájárulását, a finom ételt, a kiképzések megtartását, a fegyelmet és természetesen az éjszakai vidám hangulatot (nem hiszem, hogy más csapat elmondhatja magáról, hogy éjfélkor megvívja a tápióbicskei ütközetet). 

Köszönő szavak és irományok egész sorozatát kapom vendégeinktől/barátainktól a Légiótól és Kecskemétről a vendégül látásért és az élményekért. Ez szintén nagy dolog!

Vácról tegnap este hazafelé egyfajta keserédes csend volt az autóban. Szomorkodtam hisz hetek izgatott várakozása, készülődése után a hadjárat ideje ilyen hamar elillant... de öröm is volt szívemben, mert részese lehettem újra. Megannyi élménnyel és emlékkel gazdagodtam általatok, és veletek. Ezt köszönöm nektek!

Kívánom, hogy erőnkhöz mérten a lelkesedés tartson ki az év hátralevő részében is!

Ne feledjétek!

HAJRÁ KÁTA!

Tóth Péter főtüzér

Március 15-i részvételünk különböző helyszíneken

Székesfehérvár

E szép régi város  terén, a Városháza-téren eresztettük le az ágyúnkat az utánfutóról. Még alig mozdult az utca, sétálók még talán otthon melegében reggeliztek, de az ünnepi készülődés már elkezdődött. A hűvös  fuvallatok, melyek ott cikáztak körülöttünk – talán a Vértes, vagy netán a Bakony lejtőiről csusszantak ide – de tény, hogy a nem szívesen vettük kergetőzésüket. A permetező eső is fényesítette néha az utca kövezetét. Hiába tudtuk, hogy március idusa van, az idő februárinak tűnt. Na de múlt az idő, szépen telt a tér, jól beöltözött kokárdás emberekkel. A műsorból nem nagyon tapasztaltunk semmit, elég messze voltunk a színpadtól. A közönség érdeklődését igyekeztünk kielégíteni, sok mindent elmondva e neves ágyúról és kezeléséről.

Nagykáta

Pár év óta kétfelé válik a csapatunk, hiszen több helyen szükség van ránk. Városunkban már rutinosan teljesítettük ünnepi feladatunkat.

Szentlőrinckáta

Délután Szentlőrinckáta településen vártak ránk. Szép új emlékműnél teljesítettünk szolgálatot.

Szolnoki csata

Azon a remek hétfői napon – 1849. március 5-én Szolnokon – nem tudom milyen idő volt, de most 169 évvel később, igazi téli idő járta itt a Tisza partján.

Gyülekeznek a hagyományőrző csapatok a Tisza partján, a győzedelmes csata emlékére rendezett hadijáték előtt. Fázósan húzzuk össze az atillát , a köpenyt, kinek mi jutott a kincstáriból. Szinte járatlan, szűz hó hasal itt a folyó parton, a Tisza is lomhán, szinte osonva folydogál fegyelmezetten partjai között. 

Az ágyúnkat becipeljük a leendő csatatérre, a letaposott hó kicsit csúszik a talpunk alatt. Ágyúkezelő és alaki gyakorlatokkal múlatjuk az időt. Lassan már egyre több csapat érkezik a helyszínre, azok is hasonló gyakorlatokba kezdenek. Lövések is dördülnek, ha egy katona fegyvert fog a kezében az előbb-utóbb el is durran. Itt-ott már szerelik a pirotechnikai eszközöket, merthogy lő az ágyú, így becsapódni is illik. A közönség is gyülekezik a lépcsőkön és egyre több lesz a hadfi is. A lovasság is bemelegítőt tart a lovaknak. A toronyóra  mutatója is lassan a 15 órát mutatja.

Kezdünk! Hogy pontosan mit látnak a nézők a lépcsőkről, azt Kedves Gyula hadtörténész mondja el nekik.

Ellenséges felderítők próbálkoznak, de hamar visszaverjük őket, pár huszár segítségével. Az ágyúink még hallgatnak. Gyalogság próbálkozik, rendben, alakzatban. A mieink is elindulnak. Sortüzek mindkét oldalról. Az osztrák gyalogság meghátrál. Szemből osztrák vasasok támadnak. Az ágyúink tüzébe szaladnak, nem nagyon szívelik, megfordulnak. Így jártak a gyalogosaink is az osztrák oldalon, egy üteg majdnem szétforgácsolta őket. A huszárság mesteri közbeavatkozásával mentették ami menthető. Kisebb veszteség árán a gyalogosaink visszavonultak.

Nagyjából így zajlik a hadijáték. Végén a magyar seregek győznek. Ragaszkodni kell a történelmi tényekhez. (Különben is, így beszéltük meg.)

Képek: Horváth Zsombor

Doni emléktúra Jászboldogháza

Tél lévén, kellemesnek is mondható a reggel. A éltető nap még igen unottan engedi sugarait a gyülekező seregre.

A Doni-emléktúrára gyülekezünk Jászboldogházán, a Polgármesteri Hivatal előtt. A tervezettnél később érkeztünk meg, hiszen a vontatott könnyű ágyunkat is hoztuk, illetve vontattuk. De a lényeg, a 9 órás megemlékezésre már minden rendben volt. Ágyúnk a helyén, díszőrség felállításra kész, az emlékmenet résztvevői felsorakozva. 9 órakor pontosan elkezdődtek a Doni-hősökre emlékező percek.

Don, a Don-kanyar, A Doni-áttörés a magyar történelemben szinonimájává vált a katonai szenvedésnek. A keserves vánszorgásnak a végtelen hómezőn, a csontropogtató 40 fokos hidegnek, a hókupacból kiálló emberi karnak, a lánctalpak alatt szétlapuló katona testének, a fagyott testrészeknek, az elkeseredésnek, a vágyott halálnak és még hosszan sorolhatnám a végtelen szenvedések fokozatait.

A jászboldogházi megemlékezésnek vége. Az emléktúra résztvevői kettes oszlopban felsorakoznak. A menet elején a katonai hagyományőrzők, a végét pedig  a civil résztvevők zárják.

A község temetőjében az ismeretlen katona sírjánál, koszorúzás és díszsortűz, majd irány Jánoshida.

Mivel módunkban áll a választás inkább az aszfaltutat választjuk az olvadt, ragacsosan sáros dűlőút helyett.

Jánoshidán került pogácsa és tea is a menetoszlop számára. majd az elhelyezkedések után megemlékezés a II. világháborús emlékműnél.

Visszafelé már a könnyebb végét választottuk a dolognak, a település határában már járműre szálltunk.

Az idén is megcsodáltuk Kövér Attila barátunk hatalmas gyűjteményét. Volt mit csodálni. Majd vacsorát adtak az emléktúra résztvevőinek.

A Doni-Hőseinkre emlékezve, megint volt egy szép napja csapatunknak.

Még több kép itt!

Képek: Babinyecz János, Káplár Arnold

A Doni-harcok emléknapja

Hazánk katonai történelemének egyik legszomorúbb eseménye az 1943. évi doni áttörés. Az 1942 nyarától 1943 februárjáig tartó Don melletti harcokban a több mint kétszázezres Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg jelentős része megsemmisült. A veszteségekről nem állnak rendelkezésre pontos adatok. A jelenlegi kutatások szerint 42 ezer magyar katona halt hősi halált vagy tűnt el, 28 ezer Magyarországra visszaszállított sebesült volt, a Vörös Hadsereg pedig 26 ezer magyar hadifoglyot ejtett. A Don melletti harcokban elesett katonák két temetőben nyugszanak. Az urivi áttörés térségének Boldirevka települése melletti I. Magyar Központi Katonai Temetőben 8375, a rudkinói II. Magyar Központi Katonai Temetőben 19 110 magyar honvéd földi maradványait temették el.

(Magyar Kurír)

 Tüzércsapatunk rendezésében emlékeztünk nemzetünk katonáira.