Doni-túránk a katonáink emlékére

Ismét elérkezett január, az új év első hónapja.

Csapatunk katonái felöltik a keki színű egyenruháikat. Előszedik a felszereléseket, a sisakot, derékszíjat, a szuronyt és mindent ami szükséges. Csípős az idő, köpeny is felkerül. Helyére teszik a sisakot, a derékszíjat. Berregve megérkezik a katonai ponyvás autó. Utána csatoljuk a hadosztályágyút.
- Autóra!
Indulunk a nagykátai II.világháborús emlékműhöz. Koszorúzunk.

- Autóra! Irány Tápióbicske!
Örömmel fogadják csapatunkat. A temetőben van a hősök kopjafája. Remek és megható műsorral idézték a hős katonáinkat. Ágyúlövéssel és koszorúval tiszteltük azokat, akik valahol idegen földben nyugszanak. De azokat is akik végig szenvedték a háború minden percét.

- Autóra! Irány Tápióság!
Ott is várnak bennünket, a temetőben egy sír jelképezi a falu elveszett katonáit.
Szép a megemlékezés, majd mi is koszorút helyezünk el és ágyú dörgéssel tiszteletet adunk.
Tápióságtól gyalog indulunk Nagykátára, már ránk öntötték a sötétet mire hazaértünk.

 

A Doni - túrát a Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület tagjaival járjuk már több éve. Remek bajtársak.

A Doni-hősök emlékére

A Doni-hősök emlékére a túránkat Lévay Sándor tüzér főhadnagyról neveztük el, mert a cselekedete példás és hősies. Tudván tudta Lévay főhadnagy, hogy pár perce van már csak a fiatal életéből, mégis megtette.

Történetét ide teszem, ismerjék meg:

Lévay Sándor tüzér hadnagy, a hadosztály ezredének főfigyelője, aki messze a lövegek előtt távcsővel és műszerekkel irányítja az ellenséget nem is látó ágyúk tüzét, a tábori telefonon parancsot kap ezredesétől:

„- Sanyi vonulj vissza. Osztályparancsnokod elesett…..Oszkino, a hadosztályparancsnokság orosz kézen. Te is csak a 4. ütegen keresztül tudsz már visszajönni. Siess, várunk.

- Ezredes úr, nem megyek. Nagyszerűen látok innen. Mindennel tisztában vagyok,csak akkor megyek, ha már nem segíthetek.

- Lévay hadnagy úr, azonnal vonuljon be, végeztem.”

Most Lévay barátja, az 5. üteg első tisztje szól a telefonba:

-Sanyi ne szamárkodj, gyere vissza, hiszen a lőelemekből látom, hogy majdnem a saját figyelődet lövöd.

- Amíg használni tudok, nem megyek.

- Sanyi!

- Már ketten vagyunk a figyelő tisztesemmel. Összesen négy kézigránátunk van és két pisztoly. Az oroszok teljesen körbe fogtak. Három percen keresztül lőjétek a figyelőmet, ahogy csak bírjátok, akkor megpróbálok kitörni. Ha nem sikerül Isten veletek.”

15 óra 30 perckor Lévay hadnagy visszaadta lelkét az Úrnak.

A Piski csata

1849. február 9-én, Bem József honvéd tábornok és Puchner Antal erdélyi császári főparancsnok seregei vívták a sorsdöntő piski csatát, ahol véres küzdelem árán győzedelmeskedett a magyar sereg.
 
Bem felejthetetlen mondása: „Ha elvész a híd, elvész Erdély!”
Nem veszett el! Bemnek az óriási hadvezéri tudása és a hős katonák harcai a túlerő ellen, sikerült megvédeni a jelentős hidat.

Készült egy rövidfilm a Piski csatáról, amiben egy-egy remek jelenetet a Tápió partján s hídján készítettek, ahol a puskapor füstje folyton lebegett a csatatéren. Csapatunk tüzéreinek nagyobb része és a hatfontos ágyúnk örömmel vett részt e történelmi viadalban. Képeink az előkészületek során készültek.

Jeles pákozdi nap

A felállított magyar honvédsereg a szabadságharc első ütközetében, 1848. szeptember 29-én megvívott a pákozdi csatában és legyőzte a forradalom elsöprésére érkezett Josip Jelačić horvát bánt a seregével.

A magyar hadfiaink a hazát védték, az ellen hódítani jött.

Minden évben hadijáték van a Mészeg-hegy lábánál. Támadnak a gyalogosok, tüzérek az ágyúkat kezelik a nagy durranások közepette.  Nyargalnak a huszárok, ropognak a gyalogság puskái. Erős az ellenfél, de nemsokára megfutamodik.

Tápiófeszt Nagykátán

Szokás szerint az ágyúnk adja meg a jelet arra, hogy a rendezvény elkezdődjön.

 

Rendvédelmi napok Kőbányán

Több éve már, hogy vendégeink vagyunk ezen rendezvénynek.

Az idő általában mindig, nyárias. No, nem olyan mint volt a régi időkben. Most ha elkapjuk, a posztó anyag alatt igen meleg van, az izzadság némán csörgedezik a gerincen lefelé.

Óránként dörrentünk az ágyúval, hogy némi hang is legyen, a nézők kedvére.

Most egy igen neves látogatónk volt a vadászrepülős, űrhajós, Farkas Bertalan nyugalmazott dandártábornok.

Pasubiói emléktábla

Az előző bejegyzésben látható táblácska a temető mellett megmaradt a helyén és mi indultunk tovább.

 

Egy keskeny ösvényre tértünk át, csak egymás hátát láttuk már és a lábunk alatt a veszettül emelkedett az ösvény. Néha áttértünk a kanyargós futóárok ropogós kövét nyüstölni.

 

Ahová igyekeztünk a környék legmagasabb pontja. A Nagy Háború legnagyobb aknaharcát itt vívták meg az olasz és az Osztrák-Magyar Monarchia seregei. Pontosabban ezt a haditettet a magyar 1/6-os komáromi árkászszázad cselekedte. (Aki szeretné mélyebben belemerülni a hadtörténelemben itt tudja elolvasni a történetet:  " Komáromi árkászok emlékére " címmel.

 

Csapatunk a tett színhelyén 2015-ben emléktáblát állított a magyar árkászok emlékének, négy nyelven. Most koszorút és nemzeti zászlót vittünk 2203 m magasságba, ahol már a csend is elhallgatott.  A nem kevés anyagiakat barátunk Giacomo Framarin vállalta.

Igen sokat támogat bennünket, köszönet érte!

 

Pasubió hegyén

A megemlékezések szombat és vasárnap elmúltak. Még volt egy napunk, amit arra használtunk fel, hogy felküzdjük magunkat 2220 m magasba, a kedvenc Pasubio hegyre.

 

Ez a hatalmas nagy mészkő "halom" nagyon szívébe égett a csapatunknak. Fent, a már zord, de fenséges sziklák között igen emlékezetes tetteink voltak.

 

Szerintem, a csapatunk fennállásának 24 éve alatt ez a két cselekedet a legszebbek között van.

 

Hogy micsoda? Máris elmesélem, de röviden. ( Ez az egyik!)

 

Itt fent a 2035 méteren van a 157-es olasz regiment temetője. Idáig hozták az elesetteket, itt kaptak a sziklákban nyughelyet. 2009-ben eljött csapatunk ide a temetőt rendbe hozni, mi voltunk a kezdő brigád. Egy hetet dolgoztunk, elég keményen, sokat ölelgettük a sziklákat ide-oda cipelgetve.A munka végeztével sziklákból kis emléket építettünk. Most, 13 év múlva vittünk egy kis kétnyelvű táblácskát amit ráragasztottunk a sziklánkra.

 

" Itt dolgozott a Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat 

Magyarországból, a hős katonák tiszteletére 2009."

 

Arsiero, Vicenza tartomány Olaszország

Arsiero az Alpok lábán terjeszkedik, úgy 3000 lakossal. 2007. óta fogad e kedves város bennünket. A helységnek példásan ápolt I. világháborús katonatemetője van. A temető 406 olasz és idegen földben nyugvó 723 osztrák-magyar katona álmát őrzi. Minden évben koszorút helyezünk el, a katonák emlékére.
 

„Csak azok halnak meg, akiket elfelejtenek. Mi nem felejtünk soha.”

 

Tonezza del Cimone - Olaszország.

Az elmúlt évek zűrjei elcsitultak, így ismét ott voltunk Tonezza del Cimone városkában.

 

Itt is átsuhant 1916 nyarán a Dél-Tiroli frontvonal, romhalmazokat hagyva maga után. A katonai temetők megszaporodtak, melyeket az utókor – Olaszországban példásan – ápolja. A II. világháború előtt a kisebb katonai temetőket mind felszámolták, nagyobb területre összpontosították a kisebbeket. Innen Cittadella városába vitték át a földi maradványokat.

 

2007-ben különleges eset történt. A régi osztrák-magyar temető területét ismét helyre hozta az Országos Gyalogos Szövetség. A neve "Megbékélés parkja" lett, a jelképes temetőnek. 2007-ben avatták, felszentelték, ezen évben hívták meg csapatunkat és azóta minden évben. Most, 2022-ben volt a 15. évfordulónk. 

 

2021-ben ismét rendkívüli eset történ a temető területén, magyar katonáknak emlékkövet állítottak. (Hogyan lehet ezt a cselekedetet szóban kifejezni?) Sajnos nem tudtunk akkor megjelenni, de a felszenteléssel megvártak bennünket, ami az idén történt meg.