Tavaszi Emlékhadjárat 2018. április 2-8.

Erőt, tisztességet Bajtársak!

Százados Úrnak jelentem!

Annak a parancsnak, melyet a Nagykátai Honvédtüzérek 30. Tavaszi Emlékhadjárattal kapcsolatos tevékenységének megszervezésére és lebonyolítására kaptam, a csapat segédletével maradéktalanul és sikerrel eleget tettem!

Hát eltelt ez a pár nap....de micsoda nap!

Hatvan, Boldog, Jászberény, Nagykáta, Tápióbicske, Isaszeg és Vác újra tanúja volt, hogy van egy nagykátai tüzércsapat aki a szívén viseli dicső múltunk ezen kis szeletének emlékőrzését. 

Öröm volt látni a gyülekezéseknél az egyre nagyobbra dagadó létszámot. Az izgatottságot látni a szemetekben. Ekkora létszámmal senki nem vesz részt fegyvernemeinkben az összes rendezvényen, mint mi. Így a gerincet képezzük a tavaszi hadjárat csatáinak megvalósításában. Erre igenis büszkék lehetünk!

Ezúton köszönöm mindenkinek a munkáját! A sofőröknek a sok megtett kilométert, a csapat mozgatását. A kitelepülésben a rengeteg tennivalóban mindenki tevékeny és anyagi hozzájárulását, a finom ételt, a kiképzések megtartását, a fegyelmet és természetesen az éjszakai vidám hangulatot (nem hiszem, hogy más csapat elmondhatja magáról, hogy éjfélkor megvívja a tápióbicskei ütközetet). 

Köszönő szavak és irományok egész sorozatát kapom vendégeinktől/barátainktól a Légiótól és Kecskemétről a vendégül látásért és az élményekért. Ez szintén nagy dolog!

Vácról tegnap este hazafelé egyfajta keserédes csend volt az autóban. Szomorkodtam hisz hetek izgatott várakozása, készülődése után a hadjárat ideje ilyen hamar elillant... de öröm is volt szívemben, mert részese lehettem újra. Megannyi élménnyel és emlékkel gazdagodtam általatok, és veletek. Ezt köszönöm nektek!

Kívánom, hogy erőnkhöz mérten a lelkesedés tartson ki az év hátralevő részében is!

Ne feledjétek!

HAJRÁ KÁTA!

Tóth Péter főtüzér

Március 15-i részvételünk különböző helyszíneken

Székesfehérvár

E szép régi város  terén, a Városháza-téren eresztettük le az ágyúnkat az utánfutóról. Még alig mozdult az utca, sétálók még talán otthon melegében reggeliztek, de az ünnepi készülődés már elkezdődött. A hűvös  fuvallatok, melyek ott cikáztak körülöttünk – talán a Vértes, vagy netán a Bakony lejtőiről csusszantak ide – de tény, hogy a nem szívesen vettük kergetőzésüket. A permetező eső is fényesítette néha az utca kövezetét. Hiába tudtuk, hogy március idusa van, az idő februárinak tűnt. Na de múlt az idő, szépen telt a tér, jól beöltözött kokárdás emberekkel. A műsorból nem nagyon tapasztaltunk semmit, elég messze voltunk a színpadtól. A közönség érdeklődését igyekeztünk kielégíteni, sok mindent elmondva e neves ágyúról és kezeléséről.

Nagykáta

Pár év óta kétfelé válik a csapatunk, hiszen több helyen szükség van ránk. Városunkban már rutinosan teljesítettük ünnepi feladatunkat.

Szentlőrinckáta

Délután Szentlőrinckáta településen vártak ránk. Szép új emlékműnél teljesítettünk szolgálatot.

Szolnoki csata

Azon a remek hétfői napon – 1849. március 5-én Szolnokon – nem tudom milyen idő volt, de most 169 évvel később, igazi téli idő járta itt a Tisza partján.

Gyülekeznek a hagyományőrző csapatok a Tisza partján, a győzedelmes csata emlékére rendezett hadijáték előtt. Fázósan húzzuk össze az atillát , a köpenyt, kinek mi jutott a kincstáriból. Szinte járatlan, szűz hó hasal itt a folyó parton, a Tisza is lomhán, szinte osonva folydogál fegyelmezetten partjai között. 

Az ágyúnkat becipeljük a leendő csatatérre, a letaposott hó kicsit csúszik a talpunk alatt. Ágyúkezelő és alaki gyakorlatokkal múlatjuk az időt. Lassan már egyre több csapat érkezik a helyszínre, azok is hasonló gyakorlatokba kezdenek. Lövések is dördülnek, ha egy katona fegyvert fog a kezében az előbb-utóbb el is durran. Itt-ott már szerelik a pirotechnikai eszközöket, merthogy lő az ágyú, így becsapódni is illik. A közönség is gyülekezik a lépcsőkön és egyre több lesz a hadfi is. A lovasság is bemelegítőt tart a lovaknak. A toronyóra  mutatója is lassan a 15 órát mutatja.

Kezdünk! Hogy pontosan mit látnak a nézők a lépcsőkről, azt Kedves Gyula hadtörténész mondja el nekik.

Ellenséges felderítők próbálkoznak, de hamar visszaverjük őket, pár huszár segítségével. Az ágyúink még hallgatnak. Gyalogság próbálkozik, rendben, alakzatban. A mieink is elindulnak. Sortüzek mindkét oldalról. Az osztrák gyalogság meghátrál. Szemből osztrák vasasok támadnak. Az ágyúink tüzébe szaladnak, nem nagyon szívelik, megfordulnak. Így jártak a gyalogosaink is az osztrák oldalon, egy üteg majdnem szétforgácsolta őket. A huszárság mesteri közbeavatkozásával mentették ami menthető. Kisebb veszteség árán a gyalogosaink visszavonultak.

Nagyjából így zajlik a hadijáték. Végén a magyar seregek győznek. Ragaszkodni kell a történelmi tényekhez. (Különben is, így beszéltük meg.)

Képek: Horváth Zsombor

Doni emléktúra Jászboldogháza

Tél lévén, kellemesnek is mondható a reggel. A éltető nap még igen unottan engedi sugarait a gyülekező seregre.

A Doni-emléktúrára gyülekezünk Jászboldogházán, a Polgármesteri Hivatal előtt. A tervezettnél később érkeztünk meg, hiszen a vontatott könnyű ágyunkat is hoztuk, illetve vontattuk. De a lényeg, a 9 órás megemlékezésre már minden rendben volt. Ágyúnk a helyén, díszőrség felállításra kész, az emlékmenet résztvevői felsorakozva. 9 órakor pontosan elkezdődtek a Doni-hősökre emlékező percek.

Don, a Don-kanyar, A Doni-áttörés a magyar történelemben szinonimájává vált a katonai szenvedésnek. A keserves vánszorgásnak a végtelen hómezőn, a csontropogtató 40 fokos hidegnek, a hókupacból kiálló emberi karnak, a lánctalpak alatt szétlapuló katona testének, a fagyott testrészeknek, az elkeseredésnek, a vágyott halálnak és még hosszan sorolhatnám a végtelen szenvedések fokozatait.

A jászboldogházi megemlékezésnek vége. Az emléktúra résztvevői kettes oszlopban felsorakoznak. A menet elején a katonai hagyományőrzők, a végét pedig  a civil résztvevők zárják.

A község temetőjében az ismeretlen katona sírjánál, koszorúzás és díszsortűz, majd irány Jánoshida.

Mivel módunkban áll a választás inkább az aszfaltutat választjuk az olvadt, ragacsosan sáros dűlőút helyett.

Jánoshidán került pogácsa és tea is a menetoszlop számára. majd az elhelyezkedések után megemlékezés a II. világháborús emlékműnél.

Visszafelé már a könnyebb végét választottuk a dolognak, a település határában már járműre szálltunk.

Az idén is megcsodáltuk Kövér Attila barátunk hatalmas gyűjteményét. Volt mit csodálni. Majd vacsorát adtak az emléktúra résztvevőinek.

A Doni-Hőseinkre emlékezve, megint volt egy szép napja csapatunknak.

Még több kép itt!

Képek: Babinyecz János, Káplár Arnold

A Doni-harcok emléknapja

Hazánk katonai történelemének egyik legszomorúbb eseménye az 1943. évi doni áttörés. Az 1942 nyarától 1943 februárjáig tartó Don melletti harcokban a több mint kétszázezres Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg jelentős része megsemmisült. A veszteségekről nem állnak rendelkezésre pontos adatok. A jelenlegi kutatások szerint 42 ezer magyar katona halt hősi halált vagy tűnt el, 28 ezer Magyarországra visszaszállított sebesült volt, a Vörös Hadsereg pedig 26 ezer magyar hadifoglyot ejtett. A Don melletti harcokban elesett katonák két temetőben nyugszanak. Az urivi áttörés térségének Boldirevka települése melletti I. Magyar Központi Katonai Temetőben 8375, a rudkinói II. Magyar Központi Katonai Temetőben 19 110 magyar honvéd földi maradványait temették el.

(Magyar Kurír)

 Tüzércsapatunk rendezésében emlékeztünk nemzetünk katonáira.

2017. Karácsony

Krakkó, Lengyelország 2017. december 8-9-10.

1914 december hatodikán indult meg a második krakkói csata, Krakkó és Wieliczka között, a védő osztrák-magyar, német és a támadó orosz csapatok között. December 13-ra sikerült az orosz csapatokat kelet felé visszaszorítani, majd ezt követően a front többet nem közeledett a városhoz. A városvédő harcoknak, és a harcokban elesett katonáknak állít emléket a Kaim dombon 1915 óta álló obeliszk. (Igen sok magyar katona alussza örök álmát a környék katonatemetőiben.)

Lengyel hagyományőrzők és civilek minden évben megemlékeznek az eseményekről. Csapatunk meghívást kapott az idei megemlékezésre, amire úgy éreztük fontos, hogy eljussunk. Jól éreztük… Ugyanis a Kaim dombra emeletes házakat akarnak építeni az obeliszket pedig el akarták bontani, ezzel egy fontos krakkói emléket megszüntetni. 

Csapatunk pénteken délután érkezett Krakkóba. Telefonálások sora után sikerült elfoglalnunk a szállásunk. Vacsoránkat jó hangulatban, régebbi utazások emlékeinek felelevenítésével fogyasztottuk el. Közben megérkezett a Lengyel Légió egyik Krakkóban tanuló csapattagja, a tolmácsunk, Kristóf. Tolmácsunk elvitt minket az este folyamán a város néhány nevezetességéhez, köztük Pilsudski szobrához, a posztócsarnokhoz, és a Wawel-hez is. 

Szombaton délelőtt megemlékezés az obeliszknél. Jelen volt az eseményen a krakkói magyar konzul is - Dr Körmendy Adrienne - akinek koszorúját csapatunk tagja helyezte el az emlékmű talapzatán. A Krakkó Tv kamerával rögzítette a történéseket. 

Este egyenruhás karácsonyi partin vettünk részt. PrzemysŁav a FsAR2 vezetője és az események főszervezője beavatott minket a lengyelek egy karácsonyi szokásába, az ostyatörésbe. Az emberek ostyát törnek egymással, és ezzel együtt elmondják egymásnak karácsonyi jókívánságaikat. Ez után családias környezetben forralt bor, és finomabbnál finomabb falatok közepette új barátságok, új kapcsolatok alakultak ki. Este fél hétkor közösen néztük meg a híradót, amely a délelőtti eseményeket közölte. 

Vasárnap a reggeli elfogyasztása után elköszöntünk vendéglátóinktól és elindultunk hazafelé. Hihetetlenül jó érzés volt magyarnak lenni odakint. Ez úton szeretnénk megköszönni Smid Tibornak a sofőrséget, hiszen, ha ő nincs, akkor nem jutunk ki erre a fontos eseményre.

Tinka Ádám

Csapatunk eddigi lengyelországi útjai: 2008. Krakkó és 2013. Izabelin-Lipkow

150 éves az önálló magyar hadsereg – Budapest

1867 jelentős fordulat nemzetünk számára. Megszületett Ausztria és Magyarország között az egyezmény 1867. július 28-án. Ezáltal megszülethetett a Magyar Királyi Honvédség, melynek alakulatai 1869-ben kezdtek létrejönni.

(Nagyon szép szavunk a HONVÉD, annak a fegyveres katonának a neve aki a HONT VÉDI. 

Honnan is származhat ez az elnevezés?)

Gosztonyi Péter művéből idézek:

„1848. március 15-e után hetekig vitás volt, milyen néven nevezzék el az új magyar fegyveres erőt: »polgárőrség«, »nemzetőrség«, »magyar csatárok« és hasonló elnevezések születtek. Míg aztán valakinek eszébe jutott Kisfaludy Károly egy 1821-ben (!) írt verse: az »Élet korai« című. Ott találhatók a következő sorok:

Midőn hazáját rabbilincs fenyíti,

Bőszült érzéssel harcmezőre száll;

A szép szabadság hőslánggal hevíti,

Körüldörögje bár ezer halál.

Nem csügged s honvéd tisztét teljesíti,

Míg győz, vagy testhalmok közt sírt talál,

A jobb utókortól reményelve bérét,

A nyert borostyánon kiontja vérét.

   

Ezentúl nevezeték a »mozgó nemzetőrséget« honvédségnek és az e testületben szolgálatot vállalt nemzetőrt honvédnek.”

Először az 1848/49-i szabadságharc hősi küzdelmeivel ejtette bámulatba a világot a honvédség. Élete akkor nem tartott soká; alig másfél év után szűnt meg.

Másodszor az országos fénnyel ünnepelt 1867. évi királyi koronázás nyomán, 1868-ban hozott törvénnyel jött létre ismét  Honvédség. Másodrendű fegyveres erőnek szánták ugyan, de a magyarság lelkesedéséből és áldozatkészségéből a harcos csapatok legelsőjévé fejlődve, a világháború minden csataterén barát és ellenfél legnagyobb tiszteletét vívta ki. A háborút befejező összeomláskor ez a honvédség is a történelemé lett.

A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség ezen a napon ünnepelte meg az önálló magyar hadsereg felállításának 150. évfordulóját.

A résztvevők a Sz. István bazilikában szentmisén vettek részt, majd a Hősök-terén megkoszorúzták az Ismeretlen Katona Sírját.

Csapatunk a díszőrség és koszorúzás feladatát látta el.

Buda, Bem-tér.

Szentkúti Ferenc:

Hősköltemény egy pesti srácról

Te napköziben nevelkedett apró kamasz, 
ontottad drága véredet,
s a kivívott szent szabadságban
megkaptad érte béredet.
Te kicsiny bajtárs – esküszünk, hogy
megvédjük ezt a drága vért,
mert nem lehet, hogy kicsiny szíved
hiába ontott annyi vért…

A tankok acél záporában
sem remegett gyenge kezed.
Bátran markoltad meg a géppisztolyt,
és szórtad rájuk a tüzet.
Kicsiny szíved tán összerezzent,
de lábad bátran szaladt.
Kezedből nyugodt, biztos ívben
repült a benzines palack…

Te pesti srác, te hősök hőse
ontottad drága véredet,
s a kivívott szent szabadságban
megkaptad érte béredet.
Te kicsiny bajtárs – esküszünk, hogy
megvédjük ezt a drága vért,
mert nem lehet, hogy kicsiny szíved
hiába ontott annyi vért…

Te pesti srác,
Te napköziben nevelkedett apró kamasz!
Te, akinek élete mindössze
Vagy tizenöt sivár tavasz.
Téged, ki ezt a drága élted
hazádért így adtad oda,
amíg magyar él a földön:
nem felejtünk el soha!

A tél még nem érkezett el, de már fázósan húzzuk össze a kabátot. Nem messze tőlünk a Duna fodrozódik, a víztükrön az aranyló Országházunk csillámdarabkái ringatóznak. A Bem - téren várakozunk, 1/2 6 körül jár az idő és már öreg este van, sötétség oson a fák között.

A " pestisrácok.hu" és a Revolution 56 Söröző rendezvényére vagyunk hivatalosak. A feladatokat gyakoroljuk, még van kis időnk.

18 órakor kondul a közeli templom harangja, Stefka István újságíró a mikrofonhoz lép. Szomorú az évforduló. A Budapestre bevonuló orosz tankok lánctalpai marták az utca kövét. A szabadság reménye pár nap alatt elveszett.

November 4. a halhatatlanok napja. Ma értük lobbant a gyertya lángja.

1956-os megemlékezés – Nagykáta

Az eső csak esik, csak esik. Súlyos, páradús fellegek kúsznak át városunk felett. 

A megemlékezés 10 órakor kezdődne és semmi jel nem mutat arra, hogy csendesedne az égi áldás. Határozat születik, behúzódik az ünneplő közönség a Művelődési Házba. 

   

Különösebb baj nem történik, a színpadon lezajlik a kulturális program.

A végére megunta az eső magát és csendesedett. Így mód volt arra, hogy, elhelyezzük a koszorúkat az emlékmű talpazatán.

Csapatunk a díszőrség és a koszorúzási feladatokat látta el.